Filológiai Közlöny 1964. január-június

Előszó

Részlet a könyvből:

"Homérosz valamennyi "csodátlan csodája" között maga a két költemény a legnagyobb. Egymást tükröző, egymást vonzó, egymásnak felelő sok kristálylapja, kristálylaprendszere szövegfölötti beszédességgel csillog. E rendszerben minden sor tízszer, százszor, végtelenszer többet mond, mint egymagában. Pedig egymagában is - csaknem mindegyik - gyönyörű. És egymagában is - mindegyik - életteli.
Az epikus nyelven belül ezt a homéroszi epikus nyelvet, mely a formulákat nemcsak használja, megtermi és újrahasználja (ezt megtették elődei is), ám ezen belül mindegyiküknek sokszoros jeladó-szerepet is ad, ezt az örökösen rezgő legyezőnyelvet, ezt a pillanatonként szirmokat pattintó virágnyelvet, az ismétlődő sorok, sor-csoportok enyhülethozó, haragébresztő, gyöngédségárasztó, figyelemfelhívó, sorskondító motívum-szerepét a Homéroszt fölfedező késői korok eleinte észre sem vették. Később nem láttak benne mást, mint naivitást, a szólamok sorozatos használatának természetességét. Amely természetesség persze mélységesen igaz, csak éppen távol áll minden naivitástól: egyszerűsége sokszorosan összetett folyamatok eredménye. Még később egyenesen kárhoztatták az ismétlődéseket, mint szegénység jelét: miért nem talált új szavakat, változatosabb kifejezést. Három évtizede megvédték: az epikus költő éppúgy szerkesztette a maga művét sorokból és sorcsoportokból, mint egyes szavakból; s ha így van, nem róhatjuk meg eredetiség hiányáért, amikor sorokat vagy fejezeteket ismétel, semmivel sem inkább, mint amennyire valamely modern költőt támadhatnánk meg azért, amiért ama szavakat használja, amelyeket anyanyelvében talál és nem gondol ki új szavakat gondolatai kifejezésére" (Calhoun). Csakhogy Homérosz nemcsak a vádnak, hanem ennek a védelemnek is magasan fölötte áll. "Eredetisége" és nagysága - mint már több ízben megírtam, s mint most az idáig írtak is céloztak rá - nem az epikus ismétlődések ellenére, hanem - többek között - éppen általuk válik nyilvánvalóvá.
Homérosz "epikus egyszavainak" elektromos töltése éppen minden egyes elhangzásukkor sokféleképpen beszédes ismétlődésük révén mérhetetlenül nagyobb, semmint a hallgató, az olvasó eleinte gondolná. Érezni azonban már az első folyamatos olvasáskor érzi. S hát még a második, a sokadik olvasás, belelapozás alkalmával!" Vissza