Film-Színház-Muzsika 1970-1971., 1973-1975., 1990. (vegyes számok) (58 db)

Fülszöveg

- j' 1 ¦ ¦ ''

Senki földjén
Mostanság, amikor új esztendőt kezdünk, kiszámíthatatlanabbat. reménytelenebbet mmden eddiginél, nos, mostanság a szokásosnál több szó esik róla, miként hárítsuk el fejünk fölül, mindannyiunk feje fölül a bajt, hogyan űzzük el a komor fellegeket, amelyeket — úgy tetszik — valami ormótlan szélgép, nevezhetjük akár nemezisnek, újra meg újra fölénk hajt. Sőt, a boldog jövő helyett alighanem beérnénk egy kis biztonsággal, a normális, az emberi élet minimális feltételeinek megteremtésével, az egyenlő létesélyekról nem is beszélve. De egy kicsit töprengünk azon, hogy ebben a közös igényben vajon mekkora közös akarat foglalható össze, vajon képesek leszünk-e egyenként is megfelelni a nem mindennapi feladatoknak.
Nem áll szándékomban összezagyválni a dolgokat, okot meg okozatot fölcserélni éppen nem, arra azonban mindenképpen figyelmeznünk kell, hogy a katasztrofális gazdálkodás, a felelőtlen politikai handabanda, amely csupán az ország urainak hozzá nem... Tovább

Fülszöveg

- j' 1 ¦ ¦ ''

Senki földjén
Mostanság, amikor új esztendőt kezdünk, kiszámíthatatlanabbat. reménytelenebbet mmden eddiginél, nos, mostanság a szokásosnál több szó esik róla, miként hárítsuk el fejünk fölül, mindannyiunk feje fölül a bajt, hogyan űzzük el a komor fellegeket, amelyeket — úgy tetszik — valami ormótlan szélgép, nevezhetjük akár nemezisnek, újra meg újra fölénk hajt. Sőt, a boldog jövő helyett alighanem beérnénk egy kis biztonsággal, a normális, az emberi élet minimális feltételeinek megteremtésével, az egyenlő létesélyekról nem is beszélve. De egy kicsit töprengünk azon, hogy ebben a közös igényben vajon mekkora közös akarat foglalható össze, vajon képesek leszünk-e egyenként is megfelelni a nem mindennapi feladatoknak.
Nem áll szándékomban összezagyválni a dolgokat, okot meg okozatot fölcserélni éppen nem, arra azonban mindenképpen figyelmeznünk kell, hogy a katasztrofális gazdálkodás, a felelőtlen politikai handabanda, amely csupán az ország urainak hozzá nem értését volt hivatva elleplezni, súlyos hatással volt az egész társadalom munkaerkölcsére is. Azokkal, akik napról napra azt érzik, azt tapasztalják, nem érdemes tisztességesen dolgozniuk, mivel a tisztes munkának úgysincs becsülete, azokkal valóban nagyon nehéz lesz kikecmeregni a kátyúból. (Arról talán most szót se ejtsünk, hogy vajon ezúttal érezhetik-e másképpen.) Ahol a fizetés valamiféle szociális juttatás számba ment, ahol a kedvenc káderek bármiféle áUást elfoglalhattak, és nevetségessé tehették a szakemberek gondos fölkészültségét, ahol hatalmi kegy osztogatta az érdemeket, és nem kellett értük megdolgozni, ott munka és erkölcs egyaránt felejtésbe szorult, kifejező szókapcsolatuk pedig - legjobb esetben — a demagógia szóvirágai közé értéktelenedett.
Tudom én, hiába tette volna akár mindenki a dolgát a maga helyén a legkiválóbban, a kétbalkezes és züllött vezetés, ráadásul ócska dogmáik, ugyaiüde juttatták volna az országot. Egy nemzetnek azonban tudnia kell fölegyenesednie, ha lehetősége nyílik rá, tudnia kell tőkéit, értékeit mozgósítani, ha a javításnak a legcsekélyebb lehetősége nyílik. A munkásnak vissza kell találnia gépéhez, a parasztnak földjéhez, az értelmiségnek a szellemhez. És együttesen és egyszerre kell visszatalálniok. A munkás nem gyárthatja tömegével a selejtet, tudván, hogy a másik üzem az ö.selejtjének a feldolgozásából él. A paraszt nem hagyhatja veszendőbe megtermett javait, mert valahol úgy döntöttek, hogy túltermelés van. És a szellem? A szellemnek még bizonyítania is kell; bizonyítania, hogy alkalmas a nemzeti létezés szervezésére.
A művésznek minduntalan az isteni teremtés gesztusait kell közvetítenie közönségének, hogy erőt sugalljon neki is az alkotáshoz. A színész a színpadon nem egyszerűen eljátszik egy szerepet, de bizonyítja a teremtő erő meglétét minden emberben. A színész, ha létezik a munkaerkölcse, tudja, hogy egy olyan gépezet fogaskereke, amelyben minden meghibásodás súlyos gondokhoz vezethet, hiszen a felelősség nem mindennapi. Nem tudom elképzelni a színészt, aki lemond róla, hogy a „nemzet napszámosa" legyen. Nem tudom elképzelni a színészt, aki kivonja magát színháza hivatásából. Nem tudom elképzelni a színészt, aki elhárítja magától a munkát, aki akkor takarékoskodik az energiáival, amikor teremtenie kellene. Azazhogy nem tudom színésznek elképzelni. Fásult, rutinírozott ripacsnak igen, róluk azonban most nem beszélek. Nekik úgysincs közük nemhogy a jövőhöz, de a jelenhez sem Ok a múlt. A keserves, a szánalmas, az utálni való múlt. Sajnos, a mi múltunk is.
Mi most azért a keskenyke mesgyéért szorítunk amely a jelen és a jövendő között húzódik. Amelyet olyan gyakran tekintettek és tekintenek senki földjének, holott az, igenis, mindenkié. Mindannyiunké Ogy vélem, egy időre nekünk ezen a senki (tehát: mindenki) földjén kell berendezkednünk. Önöknek szintén kedves olvasómk, akik otthonossá tételét egy kicsit — oél dául - a színésztől is várják, önöknek, akiknek rnost békés, elviselhető uj esztendőt kíván
__Fábián LAsiIÓ Vissza