Filep Sándor (dedikált példány)

Előszó

Egy olyan festőt szeretnénk néhány kép és szó erejével bemutatni önöknek, akiről Melocco Miklós, azt állította, hogy „mindent tud, amit festő és rajzoló tudhat, de még nem volt feladata országépítés", bár akadémikus, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, s éppen Melocco Miklós volt mentora és szószólója e jeles intézménybe való belépésekor.
Mi itt Vácott annyit tehetünk, hogy helyet adunk műveinek. Egy szerény lehetőséget arra, hogy a közönség újra találkozhasson a festő által felépített különös világ egy részletével. Ritkák ezek a találkozások. Szakmai életrajzából kitűnik, hogy nem állít ki gyakran. Képei szép lassan, de folyamatosan kivándorolnak az országból. Az egy-egy tárlaton egymás mellé állított rajzok, festmények együttese egyszeri és megismételhetetlen. Vácra másodszor hozta el műveit. Akik látták 1996-ban, bizonyára emlékezetükbe vésték a Görög Templom terében fölragyogó vásznait. Annak a tárlatnak a reveláció erejével kellett volna hatnia, de kevés emberhez jutott el a híre, az esemény szinte visszhangtalan maradt.
A Kassai Vidor Galériában való bemutatkozása kapcsán sommás ítéletek, és művészettörténeti skatulyázás helyett néhány gondolatfoszlányt szeretnék megosztani önökkel, talán ezzel is hozzájárulva a festőt körülvevő csönd föloszlatásához.
Melocco Miklós szerint Filep Sándor a „kortársak útvesztőjében régi művésznek hat", e megállapítás igazságát támasztja alá az a mélységes tisztelet, ami a festőt az általa alkalmazott technikákhoz, anyagokhoz köti. Úgy tűnik mélyen hisz abban a racionálisan nem magyarázható átváltozásban, amit minden képzőművésznek komolyan kellene venni, hogy a "lelketlen" anyag: a festék, a tinta, a tus, az ezüstvessző nyoma a vásznon a művész keze és szelleme által misztikus átalakuláson esik át, szellemi szubsztanciává válik, általuk eljuthatunk egy másik dimenzióba, ahol létrejöhet a találkozás elmúlt korok embereivel, mint például Dürer-rel, vagy Caravaggio-val, persze leginkább Filep Sándorral.
Képei kapcsán legtöbbször valamiféle realizmusról beszélnek, de itt csikorognak a jól kitalált kategóriák: új tárgyiasság,fotórealizmus, hiperrealizmus, netalán szürrealizmus, vagy illuzionizmus, sehogyan sem illeszthetők pontosan Filep Sándor képeihez. A realizmusról jelen esetben talán Pilinszky Jánoshoz hasonló módon kellene gondolkodnunk. Szerinte "... a realizmus az, hogy a konkrétat a teljes valóságban ábrázoljuk Az absztraktban tulajdonképpen van egy adag realizmus. Tudniillik az elvontat akarja anyagiasítani. A konkrétnak van halálunkig - legyünk őszinték, itt ne csaljunk -: egy olyan megejtő és kielemezhetetlen varázsa, amiről a nagy művészet sose lesz képes lemondani." Vissza