Mennyiben tükrözi egy napunk azt, ahogy éppen élni szeretnénk? Mennyire tudunk a hétköznapjainkban önazonosak lenni? Tényleg szánunk-e elég figyelmet azokra, akiket és amiket szeretünk, fontosnak tartunk?
Sokan érezzük úgy, hogy az életünk kötött pályán halad, és a mindennapi mókuskerékből nincs kiszállás. Kenyeres András mentáltréner-tanácsadó, a Győztes gondolkodás szerzője azt javasolja: szánjunk időt arra, hogy egy pillanatra elgondolkodjunk az életünkön, és figyelmünket azokra a dolgokra irányítsuk, amelyek lényegesek, fontosak számunkra.
Világos struktúrákban, a tudás, a tervek és a tettek mentén végigkalauzol bennünket azon a folyamaton, amelyben kizárhatjuk a külső zavaró tényezőket, fókuszálhatunk a belső motivációinkból származó céljainkra. Könyvében nem kizárólagos válaszokat kínál, hanem a segítségével feltehetjük önmagunknak a megfelelő kérdéseket, legyünk épp útkeresésben, esetleg úgy éreznénk, letértünk a megfelelő útról."Könyvem alapvető célja, hogy segítsem azokat, akik változtatni, finomhangolni akarnak életükön; akik érzik, hogy valami nem klappol, és tenni szeretnének ellene, viszont nem tudják, hol kezdjék, és milyen módszerek segíthetik abban, hogy figyelmüket arra a területre irányítsák, ami nekik valóban fontos. Ez egy rögös út, senki sem vitatja. Célokkal rendelkezni egy dolog, azokat végrehajtani egy másik."
KENYERES ANDRÁS 1976-ban született Kárpátalján. Egyetemi tanulmányait a Debreceni Egyetemen végezte el biológus és környezetmérnök szakon. A kutatói pálya után multinacionális üzleti környezetben dolgozott, majd létrehozta tanácsadó vállalkozását, amelyben sportolók mentális felkészülését támogatja, illetve üzleti coaching üléseket is tart. A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója, 2017 januárjától a magyar férfi vízilabda-válogatott mentáltrénere, tanácsadója. 2019-ben jelent meg a sportolók mentális felkészítését segítő Győztes gondolkodás című könyve. 2020-ban indította sport-mentáltréner képzését. Igenek és nemek címmel podcastműsort vezet.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.