Figaro házassága

Előszó

Az 1784-re virradó rendkívül szigorú tél már elkeseredésig fokozta a francia nép nyomorát. A lázongó hangokat nem lehetett törvénnyel visszafojtani. És az elégedetlenséget azok szították legbuzgóbban, akik maguk nem is éheztek: a módos polgárok. Ezek a városlakó pénzemberek, vállalkozók és nagykereskedők a század folyamán egyre gazdagabbak lettek. Befolyásuknak és gazdálkodásuk továbbfejlődésének azonban útjában állt az egész fennálló rendszer: a központi királyság, a nagybirtokos nemesség és az egész korhadt hűbériség bonyolult és kiszipolyozó adó- meg vámrendszere. A polgár tehát ellenségének érezte az egész hatalmi szervezetet, ennélfogva észrevette azt is, hogy ez a fennálló rend még sokkalta súlyosabban nehezül a dolgozó, nép tízmillióira (Franciaországnak akkortájt 24,000.000 lakosa volt.) Szívesen volt hát a nép szószólója, mert saját sérelmeinek is nagyobb nyomatékot adott, ha a nagy tömegek nevében beszélhet és csakis úgy számolhatott le királlyal-nemessel, ha közösen indul harcba Párizs szegényeivel és a vidékek parasztlakosságával.
Ekkorra már itt is, ott is nyiltan beszéltek a közös vágyakról és nyíltan tárgyalgatták a közös sérelmeket. A hatóságok tömegesen csukhatták börtönbe az elégedetlenkedőket: ez csak jobban bőszítette a hangulatot. És még a nemességnek egy kis része is inkább a polgársághoz húzott s a polgársággal együtt az egész nép érdekeinek képviselője volt. Ezek a legjobban látó vagy különlegesen erkölcsös érzésű nemesurak felismerték a valóságos társadalmi helyzetet és már csak azért is sürgették a változást, nehogy magukra idézzék a forradalmat. De ezt a forradalmat már nem lehetett megállítani: az ellentétek túlságosan kiéleződtek, a célok túlságosan világosak voltak, az eszméket két nemzedék bölcselete -a felvilágosodás - tisztázta és a polgárságnak már nem volt elegendő némi kis engedmény. A polgárság megérett, hogy átvegye a hatalmat és ahol tehette, ott bírált, szította a tüzet, készült a leszámolásra. 1784 elkeseredett tavasza újabb alkalmat adott a kiállásra. A polgárság hőskora volt ez: minden polgár az egész nép, sőt az egész emberiség nevében érezhetett, szólhatott s vállalhatott veszedelmeket a szabadság-egyenlőség-testvériség hármas eszményéért. Öt évvel később ezzel a jelszóval indul győzelmes rohamára, majd ezzel a jelszóval vívta ki a dolgozó nép a polgárság uralmát. És csak azután derült ki, hogy a polgárság a szabadságból csak a gazdasági szabadságot, az egyenlőségből csak a törvény előtti egyenlőséget tudja megvalósítani, a testvériség pedig számára még megvalósíthatatlan. Vissza