Ficzek úr (dedikált példány)

Fülszöveg

Harminchét évvel ezelőtt, egy decemberi éjszakán fogtam e regényhez, hogy - korszaktól, sorstól, emberektől fölsértve - számot adjak eddigi életemről. S mire "a hajnal szétharsant", letisztázva feküdt előttem az "Őfelsége megérkezett" bevezető, azaz a néhány lírai sor:
"...Mivel nincs igazság a földön, megérkeztem, bár nem nagyon vártak. S ha költő lennék, most azt mondanám: a XIX. század akkor hunyta be a szemét, s akkor jött föl dübörögve a XX. század." A Ficzek úr megjelent oroszul. Egy fél esztendő alatt szinte több méltatást írtak róla, mint maga az ezeroldalas regény. Megnyugodtam, s mondtam magamnak: "Azt hiszem, író lettem." S ekkor égbeomlásnál nagyobb dörrenéssel zuhant ránk egy olyan korszak, amire nem számítottunk. A regény magyar kézirata is elpusztult. S így történt, amire a világirodalomban - tudomásom szerint - nem nagyon volt még példa, hogy egy anyanyelven megírt regényt, melyet más nyelvre lefordítottak - s vagy tizenkétszer jelent meg -, most fordításból az anyanyelvre kellett visszafordítani. Nincs ezen csodálkozni való: elvégre a világtörténelem se produkált még olyan korszakot, mint a XX. század. Ficzek úrról azt írta Kun Béla egy nagyobb tanulmányában: "Donquijotoskodó Sancho Panza."
"Ficzek úrnak - jegyezték meg mások - igaza van, mégis mindig betörik a fejét." Enynit akartam mondani röviden. A többit közölje az olvasóval a vidám és szomorú, a hahotára ingerlő és tragikus Ficzek úr és az a majdnem ötven ember, aki körülötte sürög-forog, illetve akik között ő forgott, lélegzett, elbukott és újra fölkelt: mert Ficzek úr nem pusztult el, nem pusztulhat el, hiszen ő - fejbe verve is - a nép. Vissza