Ficzek úr

Fülszöveg

Harminchat évvel ezelőtt, egy decemberi éjszakán fogtam e regényhez, hogy - korszaktól, sorstól, emberektől fölsértve - számot adjak addigi életemről. S mire "a hajnal szétharsant", letisztázva feküdt előttem az "őfelsége megérkezett" bevezető avval a néhány lírikus sorral.
"... Mivel nincs igazság a földön, megérkeztem, bár nem nagyon vártak. S ha költő lennék, most azt mondanám: A XIX. század akkor hunyta be a szemét, s akkor jött föl dübörögve a XX. század."
A "Ficzek úr" megjelent oroszul. Egy fél esztendő alatt szinte több méltatást írtak róla, mint maga az ezeroldalas regény. Megnyugodtam, s mondtam magamnak: "azt hiszem, író lettem."
S ekkor égbeomásnál nagyobb dörrenéssel zuhant ránk egy olyan korszak, amire nem számítottunk. A regény magyar kézirata is elpusztult.
S így történt, amire a világirodalomban - tudomáson szerint - nem volt még példa, hogy egy anyanyelven megírt regényt, melyet más nyelvre lefordítottak - s vagy tizenkétszer jelent meg -, most fordításból az anyanyelvre kellett visszafordítani.
Nincs csodálkozni való ezen: elvégre a világtörténelem se produkált még olyan korszakot mint a XX. század.
Ficzek úrról azt írta Kun Béla egy nagyobb tanulmányában: "Donquijoteskedő Sancho Panza."
"Ficzek úrnak - jegyeznék meg mások - igaza van, mégis mindig betörik a fejét."
Ennyit akartam mondani röviden. A többit közölje az olvasóval a vidám és szomorú, a hahotára ingerlő és tragikus Ficzek úr és az a majdnem ötven ember, aki körülöttem sürgött-forgott, lélegzett, elbukott és újra fölkelt: mert Ficzek úr nem pusztult el, nem pusztulhat el, hiszen ő - fejbe verve is - a nép. Vissza