Előszó
Huszonkét éves lehettem, amikor tudomást szereztem róla, hogy az anyaság boldog érzését soha nem fogom tapasztalni.
A gyakori műtétek és a hátgerincemben észlelt rendellenességek néha helyhez...
Tovább
Előszó
Huszonkét éves lehettem, amikor tudomást szereztem róla, hogy az anyaság boldog érzését soha nem fogom tapasztalni.
A gyakori műtétek és a hátgerincemben észlelt rendellenességek néha helyhez kötöttek. Az elkeseredés helyett megtanultam a fajdalommal élni. Kalandos terveket szőttem és nyári szünidőben beutaztam a világot. Elkerültem a luxusszállodákat, és nem telepedtem le egy helyen. Tovább mentem. Az élmények sokaságát halmoztam fel az agyamban, aminek nagyszerű hasznát vettem a diákjaim körében. Úgy éreztem, hogy az élettől kaptam egy varázspálcát, melynek segítségével mindent elérhetek, csak elszántság és kitartás kell hozzá. Amikor tollat ragadtam a kezembe, igyekeztem a valóság erejével hatni, és fantáziámat szabadjára engedni.
Kisebb-nagyobb örömeimhez, sikereimhez mégis nagy áldozatok árán jutottam, de ennek ellenére nem adtam fel soha.
Talán, aki kezébe veszi ezt a könyvet, annak azt szeretném mondani, hogy minden versemet tulajdon életemből merítettem. De bármit is megcsodáltam az életben, csak egyetlen egy arc, mosoly kísért egész életutamon, az édesanyámé.
Sokszor rajtafelejtettem a tekintetemet a megsárgult fényképen, és felidéztem születésem napját.
Engedelmükkel, ebbe a titkomba Önöket is beavatom.
- Kora reggel fel-alá járkált anyám a szobában, majd az ablakhoz ült, de a kilátást zavarta az éjszaka leesett hó. Az utca kihalt, csak a saját szíve verését hallotta, mely alatt még egy szív ritmikusan vert, a kislánya szíve...
Az idő repült. Apám azonnal döntött. Az udvarra nyíló ajtót nem tudta kinyitni, így az ablakon keresztül kezdte ellapátolni a havat. Mozgósította az egész utcasort.
A hó már többé nem volt akadály...
Vissza