Ferrara-Ravenna-Firenze

Előszó

Részlet a könyvből:

Odafent történt a messze Flandriában. Egy este hosszasan néztem bele a naplemenet hűvös színeibe, melyeknek fáradt tüzében feketén rajzolódtak ki a flamand templomok csúcsíves tornyai. Az éjszaki Venezia, Antwerpen vidám élete lüktetett körülöttem s mégis fáztam. Szemem egy pillanatban önkéntelen sóvár vágygyal fordult a szomorú nyugoti égről dél felé. Gondolatom tovaszállt az elszürkülő szemhatár felett, tovaszállt a földek és országok temérdek városainak tornyai felett . . . Ott azokon túl az Alpesek állanak őrt; fehér bástyáik fagyosak, de a Hesperidák forró kertjét őrzi e jeges erősség. Mert hisz mögötte, - mintha csak a Vénus istenasszony puha ölében pihenne - épp ennek a flamand Velencének az eredetije pompázik, a földi éden virul: a szerelmes Itália . . . Csudás örömmel töltött el e gondolat s melegem lett ott a hűvös estén egyszerre. Kimondhatatlan vágy szállott meg az olasz nap után, melynek sugaraiban egy nagy szerelemtől forró költemény az élet.
A nap! Csuda-e, hogy az ember úgy szereti a napot? Hiszen az az élet, a szenvedély, a lelkesedés, a művészet, - minden, a mi csak édes ezen a földön . . . Akkor este úgy éreztem, hogy mi voltaképp csak azért megyünk fel a messze éjszakra, hogy onnan annál türelmetlenebbül vágyódjunk délre, csak azért hatolunk fel a germán ködbe, mert utána annál bűbájosabb Itália!
Az a sóvárgó vágy fogott el ama flandriai estén, a mi mindenkor elfog, valahányszor csak éjszakon járok. És most csak annál ellenállhatatlanabbul epekedtem Olaszország után, mert hisz a Rubens flamand Velenczéje sokban annyira emlékeztetett a Tizian olasz Veneziájára. De még se volt az igazi. És, ha messze idegenben rátalálunk valakire, a ki csábítóan hasonlít kedvesünkhöz, vájjon hűtlenül hozzája csatlakozunk-e ? Vájjon nem kétszeres vágy fog-e visszavonzani bennünket a másolattól az édes eredetihez ? Vissza