Előszó
Olyan munka nem is egy született már, amely plasztikusan leírta a Magyarországra menekültek helyzetét, azaz korrekt diagnózist adott, az „Integráció - önkéntes alapon" szerzői viszont egy valódi terápiás megoldást is javasolnak. Elméleti és gyakorlati tudásuk esszenciája ez a kis kötet: az Equal program keretében a debreceni befogadóállomás menedékkérőit vonták be az önkéntes munkába, s ezzel a külföldiek sikeres integrációjának - eredeti, mert sajnos egyedi - modellkísérletét hajtották végre.
Nagy szükség van Magyarországon ilyen pozitív és gyakorlatban bevált példákra, hiszen fel-mérések szerint a nyílt vagy a látens xenofóbia a lakosság 70 százalékát érinti. Az idegengyűlöletre egyetlen gyógyszer van: a „jövevények" integrálása, bevonása az ország életébe. Ez azonban fáradságos, és nem mindig látványos erőfeszítéseket kíván: ismeretterjesztést, képzést, (kétoldalú) önkéntességet, munkalehetőséget, nyelvtanítást, multikulturális programokat. A magyarok 99 százaléka a statisztikák szerint legfeljebb futólag találkozott „belhoni" külföldivel. Pedig aki szorosabb emberi, kulturális, nem utolsósorban munkakapcsolatba kerül az ismeretlen (tehát atavisztikusan félnivaló) idegennel, arra is rádöbbenhet, hogy nem áldozatot hoz, hanem ellenkezőleg: gazdagodik, tanul mások életéből, tudásából.
A könyv nagy erénye, hogy közérthetően oszt meg alapvető elméleti és gyakorlati ismereteket a menekültügy, az önkéntesség, az integráció témakörében; egyszerre szól a professzionális segítőhöz és a laikus önkénteshez, és a politikushoz, remélve, hogy a xenofób kártyát senki sem akarja többé hatalmi célok érdekébe állítani. (A sors fintora, hogy nem sokkal e könyv megjelenése előtt a debreceni közgyűlés felszólította az illetékeseket a befogadóállomás eltávolítására a városból. Ha e szégyenteljes határozatot előterjesztő polgármester és az azt elfogadó közgyűlés tagjai elolvassák a könyvet, talán ennél humánusabb megoldások is az eszükbe jutnak. Például az önkéntességnek mint integrációs megoldásnak a kihasználása.)
De bárki elgondolkozhat azon, amit a könyv egy menedékkérő marokkói fiatalembertől idéz: „Nálunk, otthon az önkéntesség teljesen hétköznapi, szinte elvárás jellegű. Érdekes hogy itt, Magyarországon »munkának« nevezik - az én hazámban a »segítség« kifejezést használják."
Dr. Nemes János
Elnök
Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Vissza