Ferenc József gyertyatartói

Fülszöveg

Bécs, a vidám, könnyelmű Bécs farsang utolsó napját ünnepelte. Az Operában átszellemült arccal figyelő zenebarátok helyett csapongókedvű Pierrotok és Pierettek, tündérek, nimfák és gnómok foglalták el a bálteremmé átalakított nézőteret, kacagva kergetőztek a csillárok szikrázó fényében és önfeledten táncoltak az epedő, érzelmes Strauss-keringők dallamára. A mulató Bécs jókedvének tetőfokát ezen a pompásan sikerült operabálon érte el. A nézőtéren szakadatlanul hullámzott a tömeg, a tömött páholyokból pedig titokzatos dominók nézték fekete álarcuk mögül az ezerszínű, folytonosan változó képet.
- Ismerlek szép masz, gyere ide! - suttogta egy pompás ruhába öltözött odaliszk, akinek drágakövei versenyt szikráztak fiatalos tüzben égő szemével. Apró kezével az egyik földszinti páholy peremébe kapaszkodott, amely mögül már vagy egy félórája két fekete dominó nézte a mulatozókat.
A magasabb termetű előrehajolt, s megkísérelte, hogy a vállalkozószellemű huri arcát kikémlelje.
- Ha ismersz engem szép maszk, - válaszolta vidáman, - akkor gyere te föl hozzám, hogy felújíthassuk a barátságot, amelyet soha nem lett volna szabad megszakítani!
A nő eltünt oly gyorsan, ahogyan felbukkant. A fekete dominó hiába kisérelte meg, hogy a kavargó tömegben feltalálja.
- Szeretném tudni, miért vonta magára a mi egyszerű dominónk ennek a vidám pillangónak a figyelmét, - mondta most a mgasabb termetű dominó kisérőjének - és miért szólított meg, ha a beszélgetést nem akarta folytatni?
- Oh, ez a bécsi polgárlányok szokása, - válaszolta másik. - Császári fenséged a függöny mögé rejtőzött, ami elég volt ahhoz, hogy az odaliszk kiváncsiságát felkeltse. Vissza