Fénytörődés

Fülszöveg

Hogy mitől?
A fény. A színek. A magától értetődő téma választás. Az örökké kutató művészszem, a kísérletező játszókedv, és a téma iránti tisztelet bőven termi gyümölcsét, s e fénytörő fotográfiák láttán ki tudja, hány nemzedék bogozgatja majd kósza ujjakkal letűnt idők mellékszálait.
Hogy a fotósnak egyszerű a dolga? Merthogy vannak segédeszközei: a fény, a színek, és maga az élet. Tessék, tessék, szabad a pálya, lehet alkotni, távolságot mérni, színhőmérsékletet állítani, és trancsírozni a lehetőségeket, ameddig mozognak. Tessék, pardon? Hogy a téma az utcán hever? A földön fekvőbe nem rúgunk; hagyjuk az unalmas közhelyeket, amiket már ezerszám leképeztek. Lépcsők, kapualjak, tűzfal és vízjaj, poros padok, fákszélben és/vagy szélcsendben, roggyant házak, elhagyatott kertek, egy-egy öreg arc, és néhány fiatal csikó meg ami közte van. Hogy ezek mindannyian az élet részei, és erről tessék valami újat ha létezik olyan egyáltalán? A Sebestyén-fotók számára mi sem könnyebb ennél,... Tovább

Fülszöveg

Hogy mitől?
A fény. A színek. A magától értetődő téma választás. Az örökké kutató művészszem, a kísérletező játszókedv, és a téma iránti tisztelet bőven termi gyümölcsét, s e fénytörő fotográfiák láttán ki tudja, hány nemzedék bogozgatja majd kósza ujjakkal letűnt idők mellékszálait.
Hogy a fotósnak egyszerű a dolga? Merthogy vannak segédeszközei: a fény, a színek, és maga az élet. Tessék, tessék, szabad a pálya, lehet alkotni, távolságot mérni, színhőmérsékletet állítani, és trancsírozni a lehetőségeket, ameddig mozognak. Tessék, pardon? Hogy a téma az utcán hever? A földön fekvőbe nem rúgunk; hagyjuk az unalmas közhelyeket, amiket már ezerszám leképeztek. Lépcsők, kapualjak, tűzfal és vízjaj, poros padok, fákszélben és/vagy szélcsendben, roggyant házak, elhagyatott kertek, egy-egy öreg arc, és néhány fiatal csikó meg ami közte van. Hogy ezek mindannyian az élet részei, és erről tessék valami újat ha létezik olyan egyáltalán? A Sebestyén-fotók számára mi sem könnyebb ennél, mert a tárgyak valahogy mindig jó időben, jó helyen kerülnek az objektív útjába, szinte keresve a kihívást: bennünket már oly sokan és sokféleképpen megmutattak, lássuk, te hogy csinálod.
S közben egyáltalán nem segítenek, nem kelletik magukat, nem igyekeznek semmilyen benyomást kelteni, csak állnak a helyükön rendületlenül, és várnak. Persze már rég lemondtak arról, hogy bárki is komolyan foglalkozzék velük, de kitartanak, várnak a sorukra, hogy arrafelé járjon egy kapucnis fickó az oldaltáskájával, és észrevegye őket.
Lépcsők, kapualjak, házfalak, arcok, pillanatok keverednek, fényt kap a sötét és árnyékot a csillogás; a külvárosi epizódok értelmet nyernek, a hamis groteszkké válik, a léha komollyá.
Aztán egyszer csak fényes terem falán találják magukat, kényes keretben, vagy egy album lapjairól tekintenek vissza, és magától értetődő egyszerűségük megszépül. Hogy mitől? A fény. A tónusok. A magától értetődő témaválasztás. Az örökké kutató művészszem, a kísérletező játszókedv, és a téma iránti tisztelet bőven termi gyümölcsét, s e fénytörő fotográfiák láttán ki tudja, hány nemzedék bogozgatja majd kósza ujjakkal letűnt idők mellékszálait. Vissza