Fénykörben

Fülszöveg

Hornyikról rég tudjuk, hogy éles szemű, egyenes beszédű kritikus, de jelenléte irodalmunkban annyira esetleges volt, hallgatásai olyan huzamosak voltak, hogy értékrend alakító szerepet nem tölthetett be, olykor az is kérdésesnek látszott, folytatja-e még egyáltalán ezt a nem túl élvezetes mesterséget. Most... látható, mérhető, hogy milyen sok mindenre figyelt, mennyi lényeges kérdésben foglalt állást, s hányszor került szembe a végül is fölülkerekedő véleményekkel. Elhallgatásainak okát is okunk van ebben gyanítanunk: egy túlérzékeny irodalom nem bír el ennyi kellemetlen igazságot. S ha a kritikusban nincs hajlam akadémikus értekezésekbe burkolni közlendőit, előbb-utóbb elmegy a kedve a magános jelenléttől... Az olvasó ilyen esetekben elsősorban arra gondol: Hornyiknak van bátorsága vállalni a kirekesztődés vagy az elhallgatás kockázatát is. Bárki azt mondhatja erre: az odamondás még nem tudomány. S mert valóban nem az, s mert a vakmerőség is lehet munkapótló hatáskeltés eszköze, itt éles nyomatékkal kell hangsúlyoznunk: Hornyik Miklós elméleti és irodalomtörténeti tudása elsőrendű. Nem hivalkodik ezzel a tudással, nem mozgat látványos apparátust, őt mindig egy konkrét föladat: mű vagy jelenség természete izgatja, azt igyekszik tömören és tisztán jellemezni, s a tudománya e munka mögött rejlő kultúraként érvényesül. ...Ha azt mondjuk, jó a stílusa, homályban marad a lényeg: a tárgyával való kapcsolat izgalma, természetessége. Ennek pedig az a titka, hogy a viszony, melyről be szélünk, közvetlen: a vizsgált mű és a kritikus között nem állnak sem teóriák, sem konstellációk, melyek a látást elhomályosíthatnák, vagy az okfejtést mellékutakra terelhetnék. Ezért tud rövid terjedelemben a lényegről beszélni. írók írnak ilyen kritikákat, akik az alkotót és az alkotást élményként kezelik. Mondják, hogy az értekező kritikus is az élményből indul, s elméleti bázisa és szempontrendszere csak segíti elmélyüléseiben. Lehet, hogy így van. Senkit sem óhajtunk valamiféle „élményesztétika" hívének megnyerni, de Hornyik Miklós könyve bárkit meggyőzhet arról, hogy a szaktudományos hitelesség és a természetes emberi viszony és ennek hagyományosan pontos kifejezése ma is többet mondhat a műről, mint bármely tolvajnyelv... Könyve... töredékességében is ép szellemre vall. Talán azért is töredékes, mert ilyen aforisztikus találatokhoz, ahhoz, hogy egy regényismertetés is érdekes lehessen, nem elég a szorgalom, sőt a szívósság sem, ehhez jókedv kell, az pedig ritka madár ebben a szakmában. Igazolni azonban nem óhajtom Hornyik Miklós elnémulásait. Aki így érti a mesterségét, annak - minden körülmények között - dolgoznia kell.

Kiss Ferenc, 1982 Vissza