Fényes Tamás

Előszó

FÉNYES TAMÁS minden jel szerint irigylésre méltó békében élt a világgal. Jó kedélyű, életvidám embernek ismertem, tele frappáns, kacagtató történetekkel, mert vele mindig történt valami érdekes, amire szívesen és színesen emlékezett vissza.
Életrajzából kiderül: közel negyven esztendeig volt hírügynökségi fotóriporter. Hivatását szenvedélyesen szerette. Szerencsés alkatának köszönhető, hogy a nagy teherbírást igénylő, naponta újabb és újabb feladatokat adó munkába nem fáradt bele. Az évek múlása nem hagyott nyomott a fényképein. Akár a kezdeti esztendőkben készült felvételeit nézzük, akár a későbbieket, ugyanazzal a gondos, pontos, hiteles képi látvánnyal találkozunk.
Hasonlatosan a jó fotóriporterekhez, ő is azt gondolhatta: a világ azért van, hogy lefényképezze. Ehhez megvolt a kellő kíváncsisága. Tulajdonképpen minden érdekelte, és ami ennél fontosabb, mindig meglátta a látványban a lényeget, amit nem egyszerűen megörökített, hanem megtisztítva a sallangoktól, fényképet alkotott belőle. Gyors felfogóképessége, szakmai leleménye segítette abban, hogy az élmény pillanatát magától értetődő természetességgel rögzítse. Ettől a könnyedségtől tűnnek frissnek évtizedekkel ezelőtt készített felvételei.
Meggyőző mennyiségű és minőségű fényképe bizonyítja: szeretett szülővárosában, Budapesten látszólag cél nélkül barangolni, bízva a riporteri jó szerencsébe, ami nem is hagyta el. Itt készült utcaképei megannyi apró, hétköznapi jelenet, melyeken gyakran tetten érhető a megértő együttérzésbe csomagolt, finom irónia. Legtöbbször annyi történik csupán, hogy a rácsodálkoznak egymásra a fényképezett és a fényképező, és talán éppen ez a természetesség teszi számunkra érdekessé, emlékezetessé a megőrzött pillanatot. Vissza