Levelek a páromhoz/Mózes halála/Kivagy?

Előszó

Részlet a könyvből:
Hőssé alakultál párom.
De régesrégen irtam szerelmes leveleket hozzád, párom. Nem is volt sok alkalmam rá, mert első szerelmünk ivadján csak néhány száz lépésnyire laktunk egymástól, de azért időnként jól esett le is irni azt, amit napközben annyiszor elmondtunk egymásnak, bár talán szóval is elmondani jobbára fölösleges volt, hisz szemünk, kezünk szoritása ékesebben szólt mint a szavunk. De azért jól esett le is irni a magától értetődőt, amit soha se bölcs, se bolond igazában meg nem értett. Mert az irás mégis más mint a beszéd, mondhatnám más művészeti ág, mert máskép tolmácsol, mint a szó. Az irásnak is van külön muzsikája, akit elsősorban az fog fel kellőleg, ki hogy egy hipermodern rádióhasonlattal éljek, ugyanolyan hullámhosszú rezgésrendszerre van hangolva.
Csak harminc és néhány esztendő telt el amaz első és emez első levelem közt, kerek egy emberöltő, de beléesett az emberöltőnyi időaraszba a nagy világfelfordulás, melynél némikép mindenki és minden felfordult. A háború kiforgatott valamennyiünket, a bensőnk kifelé került és lelepleződött, amit az emberek addig többé-kevésbbé sikeresen el tudtak rejtegetni. Hány okos emberről sült ki, hogy ostoba, hány hősről, hogy gyáva, hány gyáva lett akarva, akaratlan hőssé, hány kulturlényről pattogzott le a műveltség patinája, hogy a bestiát forgassa kifelé! Vissza