Arcmás

Előszó

A ruhásszekrény aljában őrizte a kincseit. Egy útlevél 1922-ből, a magyaróvári gazdasági akadémia oklevele, egy bizonyítvány, hogy 1931-ben Hadik gróf seregélyesi gazdaságában volt segédtiszt, oklevél tsz-agronómus korából, egy beszáradt tintájú tintenkuli, az alsórácegresi gazdaság testes főkönyve 1938-1943, cukorjegy a sárszentlőrinci jegyzőség körbélyegzőjével, a háborúban elveszett lovak passzusai, egy lószerszámra szerelhető száncsengő - és az üveglapok. Az ősöreg fénykép negatívok. Mintha mondta volna, hogy egyszer majd előhívatja őket. Mintha még a technikáról is érdeklődött volna: "ugye van, aki ért ehhez?" De aztán sohasem került rá sor. Most itt tartom a kezemben "súlyos, vastag papírtasak, csisszenve jön ki belőle a sötét üveglap, óvatosan fogom éles, érdes szegélyét. Mintha még a fotósra is emlékezném. Vagy ez képtelenség? Mintha a kút mellett állt volna ez az ember. Nagyon öregnek látszott, éppen olyan vörös szakálla volt, mint Kiss Iván uraságnak. Háromlábú állvány tartotta a fotómasináját. Egy jókora fadobozt, lallantyúkkal és billentyűkkel, a vége elkeskenyedő harmonika, fényes, kerek üvegszemmel a végén. A fadoboz másik oldalán fekete lepel, az alá bújt a vörös szakállú ember fényképezés közben, a bal kezét valamiért magasra tartotta. Most ezt valóban láttam? Ott láttam vagy valamikor sokkal később és máshol? Nem tudom. Csak ez a bizonyos. Ez a papírtasakból előbújó érdes szegélyű üveglap. Vissza