Felvillanó arcok (dedikált példány)

Előszó

Ezek az írások: arcképek, emlékezések, tanulmányok és jegyzetek.
Akadnak közöttük olyanok is, amelyek félig arcképek és félig emlékezések, vagy félig tanulmányok és félig jegyzetek.
Nem törekedtem teljességre, de ügyeltem mindig a hitelességre.
Azért kellett megírnom ezeket a portrékat, emlékezéseket, tanulmányokat és jegyzeteket, mert tartozom velük azoknak, akikről szólnak, és azoknak, akikhez szólnak.
Meg kellett írnom mindezeket, mert úgy hozta a véletlen és a sors, hogy ismertem a portrék modelljeit, és nem volna helyes, ha eltitkolnám benyomásaimat, emlékezéseimet, tapasztalataimat és adataimat az eljövendő irodalomtörténet elől.
Meg kellett írnom mindazt, ami ebben a könyvben következik, hogy tisztábban lássuk a nagyokat, és megmentsük a feledéstől a kisebbeket.
Törlesztettem végre régi emlékadósságom kis részét. Vissza

Fülszöveg

Az író vallomása könyvéről:
Még gimnazista voltam, amikor a nyári szünidőben újságíróskodni kezdtem, és közvetlenül érettségi vizsgám előtt már első füzetem is megjelent. Négy évtizedes írói és újságírói pályám során sok érdekes és lényeges emberrel találkoztam. Jól ismertem a régi Újságíró Egyesületet, Otthon Kört és Fészek Klubot is. Éjszakáig disputáltam ifjú író-társaimmal és újságíró-kollégáimmal a hajdani New York, Central, Belvárosi és Royal kávéház egy-egy sarkában.
Nincs olyan nap, hogy fel ne villanna előttem egy-egy régi arc. Meg kell írnom, ki kell írnom magamból mindazt, amit ezekről a régi ismerősökről tudok. Az első ilyen könyvet, a Felvillanó arcokat, íme, átadom az olvasóknak.
Kikről szól ez a könyv? Vészi Józsefről, a Budapesti Napló és a Pester Lloyd főszerkesztőjéről, Ady egyik felfedezőjéről, a Bánk bán német fordítójáról. Radó Antalról, a magyar műfordítás atyjáról, Bródy Sándorról, akinek megismerése fiatalkorom nagy élményei közé tartozott. Kóbor Tamásról, Budapest regényírójáról, Az Újság és az Újság főszerkesztőjéről. Elek Artúrról, a legkitűnőbb magyar kritikusok egyikéről. Révész béláról, Ady életrajzírójáról, a magyar szocialista irodalom egyik úttörőjéről, a régi Népszava irodalmi szerkesztőjéről. Osvát Ernőről, a Nyugat legendás szerkesztőjéről, aki legendák nélkül is a nagyok nagyjai közé tartozott. Hatvany Lajosról, akivel különösen az Így élt Petőfi megírásának évtizedeiben mélyült el a barátságunk. Feleky Gézáról, aki A Világ és a Magyar Hírlap hasábjain a Horthy-korszak ellenzéki újságírója volt, végül Pünkösti Andorról, aki a fasizálódó Magyarországon az akkori Madách Színházzal megszervezte a "szellemi ellenállás színházát". Vissza