Félvilág (aláírt példány)

Fülszöveg

Szemelvények Büki Attila költészetéről és festészetéről
a Biblia hátlapján/őseim négyjegyű számok/márciusi-madár-zöldek/október-fehérek/s befagyottak/mint a csillagos vályúk
"Hat rövid sor, mindössze tizenhét szó: ez a kezdet kezdete. Kettős értelemben is... Akinek úgy tetszik, akár az eleve elrendeltetettséget is kiolvashatja belőle: a költő sorsa már születése előtt megpecsételtetett. Olvasója válogatja persze, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a szóban forgó vers mindenkiben ugyanezt a képzetet ébreszti. Büki Attila tudniillik korántsem egyértelmű költő. Sorainak jelentése az olvasói képzettársításon is múlik. Tegyük rögtön hozzá: nagyon is sajátos képzettársításon, amelynek egyaránt fontos eleme a zeneiség és a festőiség. A "márciusi-madár-zöldek lüktetése mögött például nem nehéz fölfedezni az élet tavaszi fogantatását, a felröppenést, a repülésnek az ívét, "október-fehér" ívét. A mindebben megnyilvánuló festőiség rendkívül érzékletes színei szemet gyönyörködtetőek, sőt - s ez talán a legjellemzőbb rájuk -értelmi kisugárzásuk van." (Veszprémi Miklós író, 1986.)
"Mit ér a világ, ha nincs lépés lépésre..." - kérdezi egyik versében a költő, s egyszerre érzékelteti e mozgás önáltató dacát, s azt, hogy e vonulásélmény esélytelensége ellenére is a létezés megőrzött méltóságáról tanúskodik... Büki Attila verseinek ideavilágát legtöbbször éppen a kimondás hitele teszi emberivé, az, hogy e fagyott tájban a szél mégiscsak szavakat sodor."
(Dr. Nagy Imre egyetemi tanár, 1986.)
"...Szelíd, lágy rezignáció, halk elégikusság szól e versekből: de csak első hallásra, vagy felületesen figyelve rájuk... mert nem valamiféle megnyugvást, hanem éppen ellenkezőleg: vibráló nyugtalanságot, diszharmóniát takarnak. Ez a szorongó nyugtalanság teremti meg a versformák változatosságát is, mely rövid, aforisztikus-játékos, vagy átképzeléses soroktól a dalszerűen kötött dikcióig, gazdag érzelemhullámzású szabadversektől tömör, összefogott prózaversekig terjed." (Bertha Zoltán irodalomtörténész, 1987.)
"Amennyiben igaz az, hogy Turgenyev költeményt ír prózában, akkor ez még sokkal igazabb Büki Attila festészetére. Hogy ez összefügg-e azzal, hogy Büki jó költő is, ez szinte másodlagos. Akvarelljeire az a megemelt finom sejtelem jellemző, amely őt, illetve festészetét különleges szépségűvé emeli. Az érvényes rá, amelyet korunk egyik legnagyobb zongoraművésze, Szvjatoszlav Richter Bachról fogalmazott emigyen: "Bachot nem lehet menet közben rendbehozni, ha valami elromlott, legjobb újrakezdeni az egészet." Ebben a nehéz műfajban Bükinek "nincs rendbehozni valója". A már említett puha sejtelem és költőiség olyan magától értetődő természetességgel fogalmazódik meg, hogy érezni: az egyedi és az egyszeri ihlet az, mely az adott pillanatban ecsetjét vezeti." (Sipos Tamás író, művészettörténész, 1998.)
"Büki Attilának az 1990-es évek elején írt versei korjellemző hatalmi és szellemfeszítő viszályról, a "médiaháborúról2 adnak hírt. Azokat ostorozza, akik felerősítik a hangzavart, akik mintha amnéziások lennének, úgy grasszálnak a politika, a közélet fórumain. Másrészt az identitásukat vesztett emberekről szól, akik saját és közösségi értékeiket nem ismerik, jóhiszeműek, hiszékenyek, félrevezethetők, becsaphatók..." (Cs. Varga István irodalomtörténész, 2002.) Vissza