Felvidéki históriák

Előszó

Részlet a könyvből:

Divald Kornél; az egykori Felvidék múltjának megörökítője

Divald Kornélt, a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum igazgató-őrét és régészeti előadóját a maga korában nem mindig emlegették hivatali beosztása szerint. Művészettörténeti kutatásai, anyaggyűjtése, leletmentése során általában gyorsan robogó, kényelmetlenül rázkódó falusi szekereken tűnt fel, majd robogott tova, ahogy egy-egy, a kocsi oldalához támasztott vagy kötözött, templomokból, plébániákról, vagy éppen lomtárnak használt magtárakból, pókhálós padlásokról kimentett ódon, művészi faragású vagy esetlen bájú faszobor társaságában rótta a hegyek ölelte, dombokkal tarkított, nehezen járható, meredek szepességi utakat. Ezért ragasztotta rá a „magyar Gascogne" csipkelődő nyelve, a csúfondáros sárosi humor „a szentek fuvarosa" elnevezést. Önmaga is tisztában volt kincsvadászó tevékenysége nem megszokott, nem hétköznapinak számító voltával, ezért fanyar szellemességgel „műtörténeti detektív"-nek nevezte önmagát. A „szentek fuvarosának, az egykori Felvidék régiségei, szobrai, ötvösművei, textíliái megmentőjének és fotográfiákon való megörökítőjének bölcsőjét a karcsú templomok városában - amelyet még Caraffa vérpadja sem tudott beszennyezni - Eperjesen, a Lengyelország felé irányuló kereskedelem központjában ringatták. Szülőföldje népi, polgári és szakrális kincseit hordta, mentette tehát rendületlenül a képző- és iparművészet időtálló menhelyeibe, a múzeumokba, gyűjteményekbe, régi elnevezésükön tárakba. Vissza