Féltérden

Előszó

Április elején egy kedves, napfényes napon, miközben a Reform Magazin szerkesztőségében éppen valamilyen korrektúrát javítgattam, lehuppant valaki az íróasztalom előtti székre. Félszemmel fölnéztem. Ismeretlen, konstatáltam magamban, ráadásul rosszkor jött, de legalább csinos, jóképű fiatalember. Nos? Kérdeztem foghegyről. Mire a cserzett bőrű férfi szerényen közölte, van egy terve: elkenuzunk Budapesttől, két tengerszoroson és a közte levő csatornákon át Írország legnyugatibb városáig, Luimneach-ig.
Azt hittem, rosszul hallok. Háromezer-ötszáz kilométer féltérden, cirka 100 nap alatt? Kenuval az Atlanti-óceánon? Ráadásul, időközben ez is kiderült, holmi magokon, búzacsírán, vegetáriánus koszton? Igazából, valahol belül rögtön megéreztem, nem szélhámossal, feltűnési viszketegségben szenvedővel hozott össze a jó sors, de tekintetbe, hogy a tervezett indulásig - 1989. május 16. - már alig egy hónap volt hátra, tartottam tőle, hogy kevés lesz az idő az anyagi háttér, a szponzorok begyűjtésére. Török István (a továbbiakban Poros) egyébként is inkább nézett ki jámbor remetének, mint rámenős szervezőnek.
Nem csalódtam, mármint Poros megítélésében. De akkor még nem sejtettem, hogy van egy "jobbkeze", Márta a feleség, s hogy a vállalkozást teljes mellszélességgel támogatja a Széchenyi Társaság.
Hogyan került Széchenyi neve a képbe? Nos, az útvonal Párizsig megegyezik gróf Széchenyi Ödön 1867-es nagy kirándulásáéval. (Az ifjú gróf, apja, Széchenyi István nagyszabású vízi munkálatainak emlékére és nem kevésbé a párizsi világkiállítás apropóján indult útnak a Hableány nevű gőzössel, s Párizsban azon nyomban meg is kapta a francia becsületrendet III. Napóleontól.) A többi már a ráadás...
Ez a könyv, amelyet van szerencséje az Olvasónak kezébe venni, egy kicsit útikönyv, egy kicsit képeskönyv, egy kicsit napló. Minden és semmi. Már amennyire semmi lehet egy újabb Guinness-be illő rekord története. Vissza