Felszabadult föld

Előszó

Anton Gluscsuik szélcsapzotta, időrágta, viharverte fakalyibája a Tarhegy tetején gubbaszkodott. Erősen lekonyuló zsúpfedele alól egyetlen ablak néz kelet felé. A repedéseken fehér füst tódul ki, mintha az egész kunyhó meggyulladt volna. De odabenn melegszik, izzik az emberi élet. Az udvaron hébe-hóba megjelenik Katerina Gluscsuk alacsony, görnyedt alakja. Vederrel megy vízért a forráshoz, vagy pedig egy nyaláb rőzsét gyűjt össze a hegyen - azután nem látszik egy árva lélek sem.
Anton Gluscsuk kunyhója a szó szoros értelmében a nagy, vörös nap felé nyújtózik, mely a Venyec hegy mögül emelkedik fel az égbolton.
Görbe ország, Oroszfalva! Szegény testedet hányan megtaposták! Hányan megcsúfolták, meggyalázták! Kincseidet hányan megrabolták! Az osztrák császár Császárfalvának keresztelte át Oroszfalvát. Pilszudszíkij úr, a gőgös Pilszudszíkij -falva nevet adta neki. De a nép megmaradt a nagy és dicső elnevezés mellett: „Oroszfalva".
Szájról szájra járt a hegylakók között, hogy régi idők óta hívják így az orosz hadsereg tiszteletére, amely valamikor a Kárpátok védelmére ide sietett a török, magyar, német betörések ellen. Bizony számos falu és városka kapta nevét itt a hegyek közt akkoriban, régesrégen. Borinya a lvovi-uzsgorodi országút mentén nyúlik el, talán azért nevezték így, mert az orosz hadak élet-halálharcot vívtak ezen a helyen a törökkel; a Sztrij völgyében egy hegyi város határában az oroszok az utolsó szálig lekaszabolták a törököket, azóta hívják azt a városkát Turkának... Vissza