Félrevert harangok

Előszó

Részlet a könyvből:

A Nap véres, fáradt lovasként bukott alá a Réda tetőn.
Nagy Pálné most is utána nézett, mint annyiszor az utóbbi évek alatt. A sóhaj sürgönyével üzent: hozzon jó hírt a holnap, hozza el a hazatérő hadifoglyok hírét.
Reggel pityókaültetni kell mennie, maradt egy kis ültetnivaló, belerakja, csak lesz belőle valami őszire. S talán az asztal is népesebb lesz, ha megérkezik Pali.
Alig pirkadt, már indult is. Messze van Gyertyános. Időbe telik, míg odaér.
Egész nap úgy dolgozott, mint egy tomboló tizenéves. S bár holtfáradtnak érezte magát estére, úgy lebegett hazafelé Mózsival meg Jucival az oldalán, mint egyjátékos, fürge szitakötő.
Négy gyereke volt, a mezőn mégis csak rájuk számíthatott, hisz Zoli meg Gazsi porban játszadozva csibészkedtek.
Alig érkezett haza kis „csapatával", nyomban átcsoszogott Zsófi néni, a vén hírharang.
- Jaj, Róza fiam, baj van - szipogta.
- Mi a baj? - rezzent össze Nagyné.
- Ma jött haza a fogságból a fenyőkúti Demeter a Jóska és az unokaöcsém, Lukács Géza. Úgy le vannak járva, hogy csupa csont-bőr mind a kettő.
- Majd felépülnek, jó, hogy itthon vannak. De mi az a „jaj"? Hallott valamit Paliról is?
- Hát... izé ... hogy is mondjam?
- Meghalt? - vágott közbe Nagyné.
- Hát ... sajnos ... drága szívem - pityeredett el az öreg szomszédasszony. - Együtt szenvedtek hosszú hónapokon át. Halála előtt nem sokkal más csoportba helyezték át. Vissza