Fellegjárás/Két iskola

Fülszöveg

"Még nem látható tisztán, hogy a különböző pártállású és felfogású kritika mint fogadja a Fellegjárást-t - írta Sőtér István első regényének első megjelenésekor az író nemzedéktárs, a fiatalon elhunyt Lovass Gyula -, de annyi bizonyos, hogy Sőtér könyvének újszerűségét mindegyik kénytelen lesz elismerni." Vagy pálcát törni felette, tehetnénk hozzá ehhez a látnoki jóslathoz, a megjelenést követő kritikák ismeretében, amelyek azt mutatják, hogy a Fellegjárás "újszerűsége": a szürrealizmus ábrázoló módszerének első kísérleti jelentkezése a magyar szépprózában, valósággal megosztotta a harmincas évek legjelentősebb kritikusainak a táborát. Halász Gábor, Kardos László, Örley István, Schöpflin Aladár, Kenyeres Imre, Rónay György, Thurzó Gábor, Jankovich Ferenc foglalkoztak - hogy csak néhány jellegzetes nevet említsünk - ezzel a regénnyel, amelynek anyagát, mondanivalóját, szereplői különféle irányokba futó életsorsát természetesen nem az "automatikus írás" ihlete szolgáltatta, hanem a magyar szellemi élet felső köreihez tartozó, annak európai műveltségű utánpótlásáról fél évszázadon át töretlenül a magyar progresszió szellemében gondoskodó Eötvös-kollégium világa adta az írónak, aki maga is ennek az intézménynek a neveltje volt a harmincas években, a világhírű nyelvészprofesszor és feledhetetlen emlékű pedagógiai géniusz, Gombocz Zoltán igazgatósága idején. Ennek az intézménynek, akár mintájának és testvérpárjának, a párizsi École Normale Supérieure-nek, amelynek a történetét, szellemi légkörét, törekvéseit, a regény függelékeként szolgáló Két iskola című esszé foglalja össze, a tagjai fiatal tanár- és tudósjelöltek, a regény jellemzése szerint "lemondtak a világról, hogy teljesen a tudomány, a szellem örömeinek szenteljék magukat" a Ménesi úti épület falai között. A Fellegjárás hősei mind a kollégiumhoz tartoznak a harmincas években, amikor a nagy múltú intézmény a korabeli jobboldal politikai támadásai következtében nehéz éveket kényszerült átélni. Ez a különös regény, amely ábrázolásmódjával, szemléletével majd tíz esztendőn át foglalkoztatta a magyar kritikai irodalmat, egyszerre kortörténet és szellemi önarckép, amelyen átsüt a szellem legfogékonyabb éveit élő ifjúság mámora és álomvilága. Vissza