Fellegek alatt

Előszó

Édesapám gyermekkorától szenvedélyes kutyabarát volt. Már nyolc-tíz éves korában szeretettel, türelemmel dédelgette, tanítgatta apja terelő-kutyáinak kölykeit. Nagyapám csikós volt a Perényi bárók dobosi birtokán. Amikor elvitték tizennégyben az első háborúba, édesapám állt a helyére alig tizenöt évesen. Kutyatanítványai már őt segítették, szolgálták, ő pedig hűséges munkatársait szerette bennük.
Tizennyolc évesen a báró szőlőjébe került véglegesített, állandó cselédnek. Nagyapám odamaradt a háborúban. Édesapámnak három kisebb testvére volt, így öt emberre kellett keresnie. Az ispán szerette, pártját fogta. Hogy télen is járjon kommenció, rábízta a húszholdas szőlő és gyümölcsös őrzését. Oda, ahhoz a munkához is erős, jól fogó kutya kellett.
Nősülése után a hízómarhákhoz, a sőrékhez helyezték. Lakás, tehéntartás, kocatartás, két hold kommenciós föld és kutyatartás járt ehhez a munkához. Nélkülözhetetlen segítője, védelmezője, munkatársa, élete része volt a kutya. Amikor 1935-ben nagyot fordított sorsa kerekén, a régi társak közül csak a kutya maradt. Immár négy gyerekkel maga körül beköltözött a város, a megyeszékhely Mátészalka határába, elszegődött vincellérnek a csikóhegyi harmincholdas úri szőlőbe.
A harmincas évek elején csődbe jutott egy középbirtokos, módos család. Harmincholdas homokos, dimbes-dombos birtokrészüket elárvereztette, kiparcellázta a bank. Csak szőlőnek, almás-gyümölcsösnek volt jó. De annak kitűnő. A telepet három oldalról az Újtelep ölelte. Valóban új volt. Három-száz öles telkeket juttatott a város a cselédségből is kiesett, a semmibe hulló családoknak, akik ott építettek maguknak vertfallal, félig földbe ásva egy-szobás, pitvaros kuckókat, vagy bogárhátú kunyhókat. Onnan jártak reggelenként baltával, fűrésszel, ásóval a hónuk alatt árulni magukat a Málika sarokra. Tavasztól őszig művelték harmadában a város fél határát, ők arattak, csépeltek résziben a város négy tanyás birtokosánál. Ez alól a sors alól menekült ki édesapám, amikor főjegyzői segítséggel megvette a bank által dobra veretett harminc parcella egyikét. A huszonkilenc gazda elfogadta a kakukkfiókát, hiszen benne hattagú család ígért munkaerőt telepítéshez, műveléshez, megőrzéshez, a családfő személye pedig szakértelmet, szorgalmat, tisztességet. Egy nyáron deszkabódéban laktunk, tízezer vályogot vetettünk, de ősszel beköltöztünk saját r házunkba a telep közepén. Kicsit odább az Újtelep szegény, summás, napszámos világától, közelebb az úri élet biztonságához, hiszen minden gazdánk főorvos, főmérnök, főjegyző, főkönyvelő, főszemlész volt. Így lettünk vincellérek az Úri szőlőben, amit már akkor elkeresztelt a nyomorúság leleménye, amikor még csak megfogantak, kihajtottak az első szőlőtőkék, almafák. Vissza