Felejtsük el egymást!

Fülszöveg

".... Körülnézett, s amikor már bizonyos volt benne, hogy senki sem lehet a közelben, fürdőnadrágra vetkőzött, majd magára öltötte a könnyűbúvár-felszerelést. Épp az utcai ruháját akarta a már megszokott helyre rejteni, amikor melléje lépett egy fiatalember, akiről csaknem azt hitte, hogy a földből nőtt ki.
- Ugyebár dr. Schirovnik Zoltán úrhoz van szerencsém?
- Miért érdekes ez? Egyáltalán kicsoda maga? - kérdezte, s hangjából egyaránt érződött a meglepetés és a felháborodás.
Telihold volt, így láthatta, hogy a fiatalember valamit tart a kezében, s nagyon úgy tűnt, hogy az a valami nem más, mint egy pisztoly. Aztán, ahogy egy kicsit elfordította a fejét, látta, hogy még egy férfi áll ott, tőle mintegy öt lépésnyire, s annak is van valami a kezében.
- Schirovnik úr! Most sajnos meg kell szoknia, hogy többnyire mi kérdezünk. Kérem, öltözzön vissza utcai ruhába, s jöjjön velünk. Bízom abban, hogy nem fog hangoskodni, segítségért kiabálni, mert az hiszem, maga örülne a legkevésbé, ha most netán mások is ide jönnének , arról nem is beszélve, hogy közöttük esetleg rendőrök is lennének. A nálunk levő pisztolyok miatt viselkedik, nem lesz semmi bántódása. És most, kérem, öltözködjön, ha lehet, minél gyorsabban!
A főosztályvezető nem tudta, kik ezek ketten, csak azt mérte fel, hogy egyértelműen erőfölényben vannak. Miközben visszacsomagolta búváröltözékét és magára szedte ruháját, azon töprengett, hogy azok vajon mit tudhatnak róla. Mert fellépésükből az egyértelműen látszott, hogy valamit tudnak. Igen, de mit? Talán a kémkedéséről? Vagy magáról a kincsről? S egyáltalán, hogy kerültek ezek ide, amikor ő mindig meg szokta nézni, hogy követik-e, s eddig még soha nem volt semmi baj..." Vissza