Előszó
Tisztelt Olvasó/Néző!
A képvers írás modern előfutára, Guillaume Apollinaire (1880-1918) első versei játékos próbálkozások voltak a vers időbeli és térbeli jellegének összekapcsolására. Az Esik, továbbá A megsebzett galamb és a szökőkút is tárgyiasította a gondolatokat. A Szív, korona és tükör pedig e kísérletek győzteseként került be a világirodalomba. Ez a nagyszerű francia költő az irodalom képzőművésze is lehetett volna, mivel szavakkal és betűkkel is képes volt a versek lerajzolására. Sajnos kötetnyi ilyen mű eddig még nem keletkezett a planétán!
Ezek a gondolatok motoszkáltak bennem, amikor a munkásként folytatott középiskolás korom delén, 1975-ben, Cegléden, azaz a szülővárosomban kitaláltam, hogy ezután különböző tárgyakat fogok képversbe foglalni és képzelt riportalanyként nyilatkoztatni, hogy ezzel az akkoriban már burjánzó fogyasztói társadalom elé tükröt tartsak.
Kísérletezésként alakult ki bennem ez a pesszimista hangulatú irónia, mint új stílus a világirodalomban, mely általam, az e korban is divatos mozaikszóval, a PESSZIRONIZMUS rövidítést kapta. Olyan keserű kifakadásokat tartalmaznak e költeményes grafikák, melyekben éppen ezért az irónia kerül fölénybe, így nevetés közben sugallja azt az olvasó-nézőnek, hogy vigyázzon a tárgyaira, mert emberi kéz vagy ember által létrehozott robot alkotta, és különben is pénzbe került. Mivel én olyan szorgalmas vagyok, mint a méh és a hangya keveréke, pár év alatt több mint kétszáz mű került ki a kezem alól a veritas típusú írógép segítségével. Kíváncsi voltam egy szakértő véleményére, ezért rögtön elvittem Csemőbe (ahol egyébként az anyai dédszüleim éltek egykor) Ladányi Mihály költőnek, aki azt mondta: „Különleges, esztétikus és nagyon egyedi hangvételűek a versek és jónak mondhatók." A kiadók érdektelensége miatt mégis szekrénybe került a dosszié, de előzőleg a (F)ÉKTELEN VALLOMÁSOK címet írtam rá. Boros fiaskó című képversem a példa arra, hogy nem csak a palackból jöhet ki a szellem, hanem a szellemből is kijöhet a palack. Harminc év telt el eközben, melyet tanulással töltöttem. Most, hogy leporoltam s számítógépemen nyomdakészre készítettem e képes költeményeket, rájöttem: semmit sem veszítettek az értékükből, sőt! Pár éve Kerékgyártó László festőművész és Gyimesi László irodalmár-szerkesztő barátom segítségével a Gutenberg Galériában, honunkban először, képvers kiállítás keretében kerültek bemutatásra e művek, ahol nagy sikert arattak.
Kérem, tekintsék ezt a nóvumot hungaricumnak, amely itthon és az Európai Unióban hazánk nagykövete lehet a jövőben bebizonyítani, hogy Magyarországon nem csak az ember fontos, hanem minden olyan tárgy is, amely az alkotó, dolgozó ember keze nyomát hordozza.
Vissza