Előszó
Részlet a könyvből:
Elemi dolgok
A kisfiú kinézett a hintó ernyője alól.
- Minek dugdosod ki a fejedet - szólt rá a kocsi mélyéről az apja szigorúan. - Vizes lesz a sapkád.
- Ni, papám, - lelkendezett a kislány s ő is kidugta a fejét, nem törődve a mindig résen álló apai szigorral - a disznóhízlalda!
Erre elmosolyodott az apa, a mostohaanya pedig, aki fáradtan dőlt hátra a hintó ülésében, elnevette magát.
- Csakugyan, hiszen ez a falu sertésvásárairól nevezetes.
- Fenét sertéshízlaló - nyilatkozott az apa teljes tekintélyével. - Valami más lesz. Talán a temető.
Csakugyan, a temető volt. A sűrűn hulló szeptemberi esőben mind a négyen kihajoltak s nézegették a magas és itt-ott leomlott kófalat, mely körülvette a temetőt s a nyitvaálló cifra vaskaput, meg az imitt-amott látszó fejfákat és sírköveket. A temetőkapuval szemben egyszerű, vakolatlan téglaépület állt. Ezt nézték a gyerekek sertéshizlalónak, a kőkerítést pedig karámnak.
Ha az ember fellapozza a harmadik elemiiskolai osztály számára készült tankönyvet, erről a faluról a következőket tudhatja meg:
»V. a siklósi járásban van, lakóinak száma 145. Sertésvásárairól nevezetes. Körjegyzői és körorvosai székhely, csendőrségi laktanyája is van. A lakosság magyar és földműveléssel, állattenyésztéssel, valamin kereskedelemmel foglalkozik. Híresek híredvérű lovai is.«
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal