Feketén-fehéren - Grafikai kiállítás

Előszó

Részlet a könyvből:
"Mennyire tekinthető véletlennek, hogy egy régóta várt, néha követelt szakági seregszemle kiírásához, feltételeinek meghatározásához oly adekvátnak tűnnek a magyar neoavantgárd legnagyobb alakjának, az amúgy a grafikában is meghatározó jelentőségűnek bizonyuló, de a hivatalos szakma, a Céh által soha el nem fogadott, furcsálkodó gyanakvással szemlélt Erdély Miklósnak pontos, kopogásán száraznak tűnő, de mégis többféle értelmezés felé nyitó mondatai? Mert ugyan nem hiszem, hogy amikor a szervezők megfogalmazták a felhívást, felmerült volna bennük a közmegegyezéses szabályok, evidenciának hitt eljárások és rítusok nagy áthágójának, a határhelyzetek pimaszul szellemes tágítójának neve, de kétségtelen: nekik is sikerült vihart aratniuk: újságcikkek, nyilatkozatok támadták rögtön a kétségkívül pontos korlátokat felállító koncepciót, egy rég várt reprezentatív seregszemle, egy ünnepélyes névsorolvasás esélyeinek elmulasztását kérve rajtuk számon.
Hogy is van ez? A bevezetőben mintha éppen az únt, dogmává rögzült panelek felrúgásának szelleme idéztetett volna meg annak kapcsán, hogy a kiállítás előkészítői szigorú, eljárások, technikai fortélyok tucatjait, alkotói attitűdök, beidegződések garmadáját kizáró alapelvek konzekvens véghezvitelét irányozták elő? Önként vállalandó akadályokat egy lóért, egy eddig kipróbálatlan szervezői-rendezői idea megvalósításáért? Bizony, a kerítések feldöntéséhez, a fékek és istrángok ledobálásához új kölöncök nyakba vétele, új szabályok felállítása és betartása szükségeltetik. Jelen esetben az, hogy az eleve szabvány méretben készült egyedi rajzot egy speciális szkenner segítségével ugyancsak egyenlő oldalhosszúságúvá felnagyítsák, melynek végeredményképp álló s fekvő téglalapok végeláthatatlan rasztermintája foga betölteni a Műcsarnok hatalmas falfelületeit, megítéléstől függően kellőképpen unalmasra vagy izgalmasra szabdalva azt. Mindez manapság, amikor még ennyi, ugyan a tágasság felé utat nyitó rigorózus előírás megléte is avíttnak tűnhet, mikor a mégoly gyümölcsözőnek is tűnő avantgárd gesztus is a doktrinér (hím)sovinizmus diktatórikus megnyilvánulásaként ítéltetik el (miközben persze az ellenkező, tradicionális oldal is „Máglyára! El"-1 kiált) bevallom, szimpatikusán merésznek tűnik eme királyinak aligha nevezhető út...." Vissza