Fekete sebek (dedikált példány)

Fülszöveg

A lélek röptét karvalyok körözik
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.
József Attila
Micsoda kegyelemben részesített az élet: korán találkoztam vele. Lecsücsült mellém az árokpartra pásztorkodó nyárban, segítette lépteim misés hajnali teleken. Izzadt velem pokolbendőjű gyárban, vacogott bennem huzatos albérlet-magányban. Megosztotta velem világba űzetését, s meg az alkonyra deresedő reménytelenséget. Nem voltam hát egyedül, csak magam. Születésemtől fogva magam. Ezt érezhette ő is, mikor gyermekhez: hozzám szegődött. Voltunk így sokan ebben az elárvultságban, mikor a tisztesség garast sem ért. Olyan reménytelenség csipkézte ki álmainkat, hogy ha hitünk nem erősebb a jóra, szétkoszlottunk volna fergetegesen.
Mi adott mégis annyival több állhatatosságot, hogy túléljük az árulók jégkorszakát? Mi adott annyival jobb igét a szánkra, hogy kimondjuk: "A hallgatás egyeduralma alatt / rigókat csempészik az ember"? Bizony,... Tovább

Fülszöveg

A lélek röptét karvalyok körözik
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.
József Attila
Micsoda kegyelemben részesített az élet: korán találkoztam vele. Lecsücsült mellém az árokpartra pásztorkodó nyárban, segítette lépteim misés hajnali teleken. Izzadt velem pokolbendőjű gyárban, vacogott bennem huzatos albérlet-magányban. Megosztotta velem világba űzetését, s meg az alkonyra deresedő reménytelenséget. Nem voltam hát egyedül, csak magam. Születésemtől fogva magam. Ezt érezhette ő is, mikor gyermekhez: hozzám szegődött. Voltunk így sokan ebben az elárvultságban, mikor a tisztesség garast sem ért. Olyan reménytelenség csipkézte ki álmainkat, hogy ha hitünk nem erősebb a jóra, szétkoszlottunk volna fergetegesen.
Mi adott mégis annyival több állhatatosságot, hogy túléljük az árulók jégkorszakát? Mi adott annyival jobb igét a szánkra, hogy kimondjuk: "A hallgatás egyeduralma alatt / rigókat csempészik az ember"? Bizony, rigókat csempésztünk s melengettünk a zúzos időkben: verseket röptettünk föl zsombékról, bozótosból, tisztásról, rengetegből hírnökként, hogy élünk. Csakazértis! Mert kiterítenek, ha becstelenek, leterítenek, ha igazak vagyunk - akkor is. József Attila kétsoros hexametere volt a mérték abban a levegőtlen világban, amelyben a fasiszta kommunizmus ítélt lassú agy- és léleksorvadásos halálra mindőnket.
Kiszabadulván a jégpáncél alól, immár évtizede levegőhöz jutunk. De a lélek röptét karvalyok körözik máig is. Tisztességesen hát most is - ki ne terítsenek óvatatlan. Vissza