"Fekete pedagógia"

Előszó

Lehet, hogy a könyv címe meghökkentő, esetleg ellenérzést kiváltó. Bevalljuk, ez nem meglepő számunkra. Mikor mi találkoztunk először a „fekete pedagógia" kifejezéssel, ugyancsak csodálkoztunk. Hiszen ez a jelzős szerkezet nem szokványos. A „pedagógiának" inkább pozitív, olykor magasztos konnotációja van, a „fekete" viszont - a divatot leszámítva - szomorút, lehangolót sugall.
A szüleit, tanárait bíráló serdülőtől, fiataltól megriadunk... Milyen felnőtt lesz belőle? Hiszen iskolába nem csak azért járnak a gyerekek, mert kötelező, hanem azért is, mert ott - a családi nevelést kiegészítve - fontosra, szépre,jóra tanítják őket. Igaz, a diákok iskolát elítélő, esetleg szidalmazó indulatos szavait nem ritkán rejtett megértéssel szoktuk hallgatni, de csak azért, mert szinte természetesnek tartjuk a tanulók és az iskola közötti kibékíthetetlennek tűnő ellentétet. Hogy minderről „az iskola" is tehet, arra nem nagyon merünk/szeretünk gondolni. Mert mi, felnőttek (gyerekeink szülei és pedagógusai) úgy vagyunk szocializálva, hogy az iskola úgy jó, ahogy van, és gyermekeinknek r is igyekszünk ezt szuggerálni. Úgy érezzük, a kérdőjelek végképp lehetetlenné tennék az iskolai munkát, végképp bizonytalanná tennék a pedagógusok amúgy is gyakran ingatag tekintélyét. Ha mégsem így gondoljuk, akkor keresünk valamilyen különleges iskolát gyermekünknek, vagy segítünk elviselni - néha kifejezetten az intézmény ellen fordulva - a kellemetlen iskolai élményeket.
Pedig az iskola körül szaporodnak a kérdőjelek: pszichológusok jelzik - gyakran egyoldalúan, a körülményeket nem mérlegelve - hogy neurotikussá válnak a gyerekek az iskola hatására; szociológiai vizsgálatok tanúsítják, hogy az intézmény nem tölti be egyik alapvető társadalmi feladatát, vagyis nem csökkenti, inkább növeli a tanulásban érvényesülő esélyek egyenlőtlenségét; nemzetközi mérések figyelmeztetnek, hogy az alapvető kulturtechnikák (a szövegértő olvasás és az alkalmazásra kész matematikai tudás) elsajátításában gyerekeink lemaradnak más nemzetek fiaihoz képest; mind több erőszakról érkezik hír az iskolából is. Mindez nagyon megnehezíti az iskolai életet, az iskolában végzendő munkát pedagógusnak és diáknak egyaránt. Ebben a légkörben felerősödött, felhangosodott a diákok iskolát érintő kritikája is. Vissza

Fülszöveg

.... nem tudjuk kiszámítani a könyvben összefoglalt anyag hatását. Meg kell mondanunk, ezzel kapcsolatos kételyeinkről (nem lesz-e túl nyomasztó, esetleg sértő), gondolatainkról főleg írás közben beszélgettünk. Most, hogy elkészült a munka, már egyértelműen bizakodva engedjük sorsukra adatainkat, következtetéseinket, gondolatainkat.
Hogy sokan fogják fájdalommal vegyes csodálkozással olvasni? Hogy sokan fogják úgy érezni, nekik is vannak ilyen történeteik? Hogy lesz aki felismeri a kollégái között a kiégés felé közeledőt, és késztetést érez a segítésre? Hogy lesz, aki úgy érzi, problémáival inkább segítséget kér másoktól, nehogy jóvátehetetlen bajt okozzon? Hogy lesz, aki elhatározza, jobban figyel a magányos diákokra? Hogy lesz, aki a könyv olvastán döbben rá arra, milyen szakmai-morális kötelezettségei származnak abból, hogy a diák számára kötelező az iskolába járás, míg a pedagógus felnőtt szabad akaratából választotta a pályát?
Munkánkat éppen ezeknek a gondolatoknak, érzelmeknek a felszínre kerülése érdekében írtuk. Vissza