Öreg utakon

Előszó

Részlet a könyvből:
Szilveszter éjfél
Az alkonyat rányomta arcát az ablakra s ettől csillogó lett a tűz szeme, mely leselkedve nézett a szobába, hogy mit csinál az öreg ember.
A sarkok zugaiban megpattantak néha öreg bútorok, mert azt hitték már éjszaka van.
Az erdő felett alacsonyan jártak a felhők; a padláson egér után dobbant a macska s az óra csendesen méricskélte a csendet. Az öregember nyakába akasztotta a puskát, tarisznyát és kiállt az ajtóba. Tűnődött egy kicsit, várt, mert azt hitte: eljön talán-valaki a régiek közül. De nem jött senki.
Neki kell a faluba menni, ha Szilveszter este nem akar egyedül maradni. Egyedül az évekkel, melyek elmentek és egyedül az emlékekkel, melyek ködösek voltak már és távoliak, mert az idő az emlékeket is messze elhordta.
Lassan botorkált át a réten. A híd alatt alig csobbant a patak, mintha a nyárról álmodna és lépéseire úgy dobogott a híd alja, mintha öreg pince fölött járna, melyből elfogyott a bor, elfogyott minden...
A csalitos szélén fenyőrigók rebbentek föl és odaszálltak az öreg nyárfára, hol tavasszal a másik rigó szokot énekelni. Ám ezek nem énekeltek, összehúzták magukat és várták az éjszakát.
A rudas erdőben egy róka sompolygott a havon. Ez egy kis izgalmat okozott. A puha hóban talán el tudja vágni az útját. Sietve osont, de a róka mind távolabb lett, pedig lassan lépegetett és néha meg is állt. Aztán eltűnt. Vissza