Előszó
Alkonyodó árnyakat hozott a nagy folyó. Mint bágyadt lepkék, csüngő vitorlákkal ringtak a lomha bárkák. A túlsó partról, a vályogkunyhók közül, álmosan .jajgató ének szállt a vizek fölé és...
Tovább
Előszó
Alkonyodó árnyakat hozott a nagy folyó. Mint bágyadt lepkék, csüngő vitorlákkal ringtak a lomha bárkák. A túlsó partról, a vályogkunyhók közül, álmosan .jajgató ének szállt a vizek fölé és belehullt a halk locsogásba.
A papiruszerdők fölött gémek szálltak magasan, hol még nem járt a napsugár. Aztán a sötétedő nádasok magukhoz húzták a nagy, fehér madarakat.
Valahol fent a lilásraváló égen is, mintha madarak kiáltottak volna, de látni nem lehetett semmit.
Az egyik bárka felcsavart vitorláján két fecske tollászkodott. Ők is felnéztek az alkonybahulló égre és talán láttak valamit, mert az egyik megszólalt:
- A Hideg Fény azóta sokszor megnőtt, Csi, indulnunk kellene. Nem Kele - a gólya - utazik ott fönn népével?
Csi hosszan nézett a kis pontok után és azt mondta.
- Várunk még, mert a Hideg Fény most újul és csak növekedésével jó útra kelni. Meg a szárnyad sincs még rendben. Tegnap is, ha nem vágok Karr elé, - aki nem tudta melyikünket fogjon meg - elhurcolt volna valamelyik zátonyra és most már szél hordaná, meg a víz szép, fényes tolladat.
A kis fecskeasszonyt meghatotta a dicséret. Közelebb húzódott urához.
- Majdnem az életedbe került, hogy segítettél rajtam, mert aztán téged hajszolt a túlsó partig. Bátor vagy Csi, nagyon ...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal