Fejezetek Szada község történetéből

Előszó

Rendhagyó munkát tart a kezében, melynek megálmodói, támogatói és alkotói különleges feladatra vállalkoztak. Nem kevesebbre, mint egy vonzó sajátosságaival együtt is átlagosként számontartott magyar település, Szada történetét felmutatni hazánk történelmében. Személyek, családok, generációk sorsában közelről láttatni a nemzet sorsának eleven szövetét.
Nagy vállalás tehát e munka, ami ha legalább részben teljesült - s a könyvet forgatva bízvást remélhetjük: nem kis részben! akkor az ezredforduló népeként méltón adjuk meg a tiszteletet elődeinknek, és majdan utódaink előtt sem vallunk vele szégyent.
E mű nem előzmények nélkül való azok sorában, amelyek Szada község - mint lokalitás és közösség - természetesen változó arculatának visszfényeit kutatják a történelem folyamának mögöttünk immár üveggé dermedt tükrén. Hármat közülük kiemelkedő jelentőségük miatt külön is meg kell említenünk. Gönyei Sándornak 1942-ben a Néprajzi Értesítőben megjelent munkáját, Pásztor Pál Szada és Veresegyház története, valamint Cziberéné Szító Mária Sej, Szada falu című, alig egy évtized alatt forrásértékűvé érett, összegző néprajzi alapművét. De évtizedekben mérhető a magángyűjtők buzgalmát dicsérő beszédes régészeti leletek, tárgyi emlékek, dokumentumok, sőt az éppen napjainkban megelevenedő, újratanult hagyományok szakszerű feldolgozása is. Ha e téren a teljesség igényével kívánnánk felsorolni a községünk hálájára és megbecsülésére érdemes egyéni, csoportos és intézményi teljesítményeket és támogatásokat, akkor ez jóval teredelmesebb lenne, mint a könyvünk két részének bevezetőiben található köszönetlisták. Örömmel tudathatjuk, hogy a gyűjtés és feldolgozás nem állt meg e könyv kiadásával, hanem talán új lendületet nyert általa. Ez az ezredfordulós összegzés ugyan a ma lehetséges legbővebb metszetét adja mindannak, amit Szadáról tudunk, ám éppen ezáltal emeli ki élesebben az eddig jószerivel csak sejtett hiányokat, jelöli ki a további kutatások szükséges irányait.
Távolabbi korok szembetűnő, máig feltáratlan, s talán már így is maradó fehér foltjaitól, mint kevésbé fájdalmas hiányoktól eltekintve milyen nagyszerű is lett volna, mennyire szerettük volna, ha e mű idő-szalagján a máig lépdelhet az Olvasó! Rá kellett azonban döbbennünk arra, hogy a védhető mértékű érvényesség igényével csak 1945-ig látunk!
Az utóbbi fél évszázadról és közelmúltunkról némi túlzással talán, de kényszeredetten be kell vallanunk, hogy atomjaira bomlasztott közösségi tudatunkban e hozzánk legközelebbi korról nagyjából annyi (és olyan, zsigeri jellegű) tapasztalat rögzült, mint a kőkorszakbéli Szadáról. Összegyűjtött, rendszerezett, kiértékelt, dokumentum értékű anyaggal pedig tán annyival sem rendelkezünk, mint a török korból.
Marad tehát munka a XXI. századelő ma még iskolás korú, vagy még meg sem született szadai polgárai számára is. Tőlük várhatjuk, hogy a személyes érintettség gyakran tévútra sodró indulati töltése nélkül, kellő rálátást biztosító távlatból szemlélve alkossanak képet a XX. század második felének Szadájáról.
Szadáról, ami általánosságban szólva táji, történeti és lélektani, sőt, ennél is több: kulturális egység, s éppen ennek a lehető legteljesebb bemutatását tűzte ki célul ez a mű.
A festői szépségű Gödöllői-dombság teteje, a Margita, melynek oldaláról egykor a Római, később a Frank Birodalom határvidékét pásztázták őriző tekintetek. Dombvidék és síkföld ölelkezése. Szeleket terelő völgyszáda, színekben és árnyalatokban tobzódó napkelték, naplementék, pompázatos felhővonulások fényjátékai, melyek Székely Bertalan vásznainak köszönhetően már nem csak a szadai ember ihlető, bensőséges kincsei. Vissza