Előszó
Amikor a család egy jámborszarvassal kevesebbet ér
A vártól kissé délnyugatra nőtt az a terebélyes bodzafa. Nem, nem bokor, valódi, igazi fa. Körötte keringett mind a sok madár: rozsdafarkú,...
Tovább
Előszó
Amikor a család egy jámborszarvassal kevesebbet ér
A vártól kissé délnyugatra nőtt az a terebélyes bodzafa. Nem, nem bokor, valódi, igazi fa. Körötte keringett mind a sok madár: rozsdafarkú, szarka, fakopács, sárga- és feketerigó, cinke, barázdabillegető, füstifecske, gyöngybagoly, talán a vörös fejű királyka is átrepült fölötte egyszer. Egyszóval ágain pihent meg mindaz a temérdek szárnyaló árva, amely azokról az emlegetett helyekről kitiltatott, ahol, szokták mondani, a madár se jár. Ebből azonnal rájöhetsz, ez egy mindennapi hely, megfordulhatsz itt te is, ma, holnap, holnapután, ha éppen erre szottyan kedved. így aztán történetem sem lehet több - legyinthetsz - afféle közönséges mesénél.
Nem csoda hát, ha a bodzafa is kezdett lemondani arról, hogy valaha varázslatos dolgokba keveredjék. Megadva magát, hagyta, hadd hordja szerte a hírét a világban a számtalan madár. Hosszasan sírdogált, végül elhullatta utolsó magocskáját, nem éppen a legkövérebbet, legduzzadtabbat. Mégis illatának, bölcsességének, szépségének emlékét addig melengette a szikes hegyoldal, itatgatta a vártól lefutó rejtett patak, amíg ki nem nőtt a kis satnya magból ez a ház, üvegház. Nem amolyan kacsalábon forgó, benne semmi különös, csak egy család. Nem elvarázsolt királykisasszony, csupán egy nagyapa és egy nagymama, nem hétfejű sárkány, csupán két unoka, nem Szélkötő Kalamona, hanem apa és anya.
Vissza