Fejezetek

Előszó

A MAI KOR EMBERÉNEK NAGY ÉLMÉNYE AZ IDŐ. A kinagyított és az összezsugorított idő, a végtelen és a korlátokhoz kötött idő, az örökkévalóság és az elszálló pillanat. Átéljük múlandóságunkat, és halhatatlanságra vágyunk. A fényképezőgép alkalmas az elfutó idő megállítására, a pillanat megörökítésére.
Hosszú ideig ellenérzéssel néztem a fényképezőgépre, a filmre, a mozgó és álló képre. Itt a produkcióban minden technika, automatika és pénz kérdése. Aztán az olyan képek és képsorok, mint Tám László fotói, meggyőztek, hogy a fotózás lehet művészet. A múzsák között a fényképezés múzsájának is helye van. A témaválasztás, a képszerkesztés, a kiemelés, a hangsúlyok elhelyezése, a rendelkezésre álló eszközök megválasztása, a kép ritmusa, a részek egymáshoz való viszonya, a képi metaforák megteremtése, a kép többlet-jelentése, a látvány mögötti tartalom, az asszociációk: mind-mind alkotó képzeletet, érzékeny szemet, művészi képességet, műalkotást, teremtést kíván.
Tám Lászlónak saját stílusa, egyéni formanyelve van. Képei fegyelmezett, célratörő, meditációra késztető alkotások. A pillanatot örökíti meg, de túllát a pillanaton, a képet maradandóvá, egyetemessé, jelentés hordozóvá teszi. A holt tárgyakat, a köveket, a falakat megeleveníti; a természeti jelenségeket, a fákat, a madarakat jelképes tartalommal ruházza fel; az ember alkotta tárgyakat, az emberi kapcsolatokat, az emberi arcot sorsok hordozóiként mutatja fel. Két állókép egymásra vetítésével sajátos formanyelvet alakított ki: a montázzsal, a diaporáma módszerével a mozgókép illúzióját kelti, s ha mindezt zenével köti össze, a komplex műalkotás, az összművészet megteremtése irányában tesz eredményes és egyéni lépést.
Tám Lászlót nem bűvölte el a szokatlan, új technika, nem törekszik bravúrokra, meghökkentésre, nem hisz a trükköknek. A szemében bízik, a látásában, ítélőképességében, a kép jelentésében, a látvány mögötti tartalomban. A technika csak eszköz a kezében. Kiérlelt eredményeit osztja meg, és nem kísérleteit, a „mű hely forgácsokat" tárja a néző elé. A tizenkilencedik században a vásárok jellegzetes alakja volt a képmutogató. Fölállította állványát, kigöngyölte vásznát. A kigöngyölt vásznon állóképek sorakoztak egymás mellett és egymás alatt. Történelmi események, véres tragédiák, szerelmi históriák. (Ez volt a televízió őse). Vissza