Előszó
A 19. századból egyetlen megjelent orvosi autobiográfiát ismertünk eddig: Doleschall Gábor doktornak az 1882-es miskolci kiadású könyvét. Jelentőségét bizonyítja, hogy a 20. század két hazai meghatározó orvostörténésze egyaránt kútforrásnak használta, igaz, eltérő következtetésekkel. Míg az orvosi kar történetének írója, Győry Tibor különösen a tanárokra vonatkozó, nem éppen hízelgő megjegyzéseit fenntartással fogadta, addig a Magyar Orvosi Emlékek illusztris összegzője, Magyary-Kossa Gyula hiteles tanúként idézi. Ahogy az ellentétes véleményeknél lenni szokott, a megközelítő igazság kettő között kereshető.
Ezt látszik alátámasztani egy korabeli másik kézirat, amely árnyaltabban mutatja be a reformkori magyar orvosképzést. Nem ismeretlen személy vetette papírra, neve a különböző hazai lexikonban megtalálható, a magyar botanika története pedig külön fejezetet szentel neki: Feichtinger Sándor esztergomi főorvosról van szó.
A prímásváros szentgyörgymezői részén született, 1817. szeptember 17-én. Apja érseki főszámvevő, nagybátyja kanonok és főegyházmegyei könyvtárnok volt, a népes család számos szállal kötődött a katolikus klérushoz. A Feichtinger família Sándor nevű fia alsó- és középiskoláit Esztergomban, majd a 7-8. osztálynak megfelelő bölcsészeti kurzust már a fővárosban végezte. Atyai nagybátyja, Dominik Pesten belvárosi "főplébánus" volt, aki szívesen befogadta őt és mindenkor támogatta. Pályaválasztásra valószínűleg hatott a kiterjedt budai gyógyszerész Ráth-rokonság is. Arról a híres Ráth-famíliáról van szó, ahonnan Ráth Károly polgármester is kikerült.
Maturátus után az orvosi karra iratkozott be, ahol 1840 tavaszán avatták orvosdoktorrá. Azt követően - a kor szokása szerint - nyugat-európai tanulmányútra ment, majd 1841-től szülővárosában telepedett le. Praxisából kitűnik, hogy a manuális szakmákat: a sebészetet, szülészetet, szemészetet művelte legszívesebben. E téren a környéken nem akadt versenytársra, a főváros pedig az akkori közlekedési viszonyok közt messze volt.
Visszaemlékezése szerint 1841-ben mikroszkópot hozatott magának Párizsból, Tognio tanárral: "én már microscopicus vizsgálatokat tettem 1842-ben, midőn az orvosok közt, s még a mindentudó bécsiek közt is a microscopizálás terra incognita volt" - vallotta nem kis büszkeséggel.
Vissza