Fehérjehordozó takarmánynövények (szója, lóbab, borsó) termesztése és vetőmag-előállítása az Európai Unióban

Előszó

A megfelelő fehérjeellátás az emberiségnek a kielégítő és kiegyensúlyozott táplálkozással szorosan összefüggő, egyik örök gondja. Jelentősége nem csupán abban rejlik, hogy létfenntartás fehérjefogyasztás nélkül nem lehetséges, hanem abban is, hogy a kalorikusan vagy a mennyiségileg elegendő táplálék önmagában nem garantálja a napi fehérjeigény fedezését. A túlnyomórészt növényi táplálékkal élő természeti népek régóta tudják, hogy étrendjüket legalább időnként állati termékekkel kell kiegészíteniök, noha nincsenek a növényi és az állati fehérjékre, azok egymást kiegészítő aminosavösszetételére vonatkozó ismereteik.
Az éhezés ellen az utóbbi évtizedekben kibontakozott világméretű és regionális kampányok különböző gazdaságpolitikai és más okok miatt eddig nem jártak sikerrel. Ettől függetlenül a fehérjetermelés általános növelése nem szűnő tudományos és agráripari törekvések előterében áll. Ezen belül a társadalmi fejlődés, a termelés és a fogyasztás változásával a növényi és az állati fehérjék étrendi szerepében már az ipari forradalom kezdete óta megfigyelhetők hangsúlyeltolódások. 1970-ben egy fő világátlagban naponta 68 g fehérjét fogyasztott, aminek 68%-a volt növényi és 32%-a állati eredetű (KRALOVÁNSZKY 1975). Ebből kiindulva az állati fehérjék termelésének és fogyasztásának fellendítését célzó jelentős programok indultak (Magyarországon is). Napjainkban az egészségesebb táplálkozás jegyében ellenkező irányzat bontakozik ki: a növényi fehérjéket széleskörű propaganda népszerűsíti és ennek nyomán növekszik a nagy szemű (és más), szántóföldi termesztésre alkalmas hüvelyes növények (szója, lóbab, borsó stb.) vetésterülete. Szokás ezeket a növényeket abrak takarmányoknak is nevezni, jóllehet humán célú hasznosításuk is fontos. Magyarország elkövetkező csatlakozása az Európai Unióhoz szükségessé teszi, hogy összefoglaljuk azokat az újabb ismereteket és irányzatokat, amelyek e jelentős fehérjeszolgáltató növények hazai termesztésének fejlesztéséhez az elmondottak szellemében hozzájárulhatnak. Óhatatlan, hogy eközben már ismert tényeket, adatokat ne ismételjünk. Ezek azonban megerősítik a korábbi megállapításokat. Vissza