Fehér torony I-II.

Fülszöveg

A sors a nagyság királyjelvénye. A sorsa avatta Erdélyi Józsefet az utolsó "Csokonai-rendje szerinti" magyar költővé. Bizony az utolsó királysas ő! Kirepül a Bihar megyei cselédházból és örökké hű marad hozzá. Akármerre megy, szülőföldjét találja a föld minden táján a szíve körül. Nemcsak a Bakony emlékezteti a sötét Belényesre, de arra emlékeztetné a Himalája is. A tanyára, a gyerekkorára gondolni; ez marad a legigazabb öröme világéletében. Hogy hozták be a malacokat este az ágy alá, hogy kérte el a tanító az ispántól a lelőtt sast, hogy csodálkozott el a kis tanyasi a városi tornyon! Ő maga is ideszámít a szegény tanyasiak közé. Öccse az öreg, elnyűtt Bolgyika Gábornak, testvére az Istennel hadakozó Hős Simonnak, s költő jusson rokona a néhai obsitosnak is, aki olyan magas hegyet mászott, hogy háta súrolta az eget s ha lóra szállt, csillagot fogott. Nem tudja, kik voltak az ősei, bár a szüleiről se tudna, bár az élet lenne anyja-apja, hogy atyjafia lehetne mindenkinek. Persze csak a szegényeknek! Mert soha magyar költő még ennyi hamisítatlan béres haraggal, doktrínás belekontárkodástól ment népdühvel nem gondolkozott az urakról... Ó, komiszul fizet ez a kastély mindenkinek! A kisgróf tejtestvére lett a parasztgyereknek. No majd testvéreként tartja, ha megnő. A paraszt meg az ökröt hajtja testvéreként. Bolgyika Gábort is a konyhaküszöb koldusasztalán érte az urak hálája, de vajon jut-e a kivénült költőnek annyi is? Költő és kastély szemben maradnak, akármerre veti Erdélyi Józsefet szabadságvágya s az emberek értetlensége. Uraké a fegyver, írja a szabad életet sirató versében s bizonyosan ez volt az a fegyver, amely őt üldözött vaddá tette. Közben a csavargó fölé is tákolódik valamiféle otthon. Ott él Pápán, nem messze a Ságtól, amelyet morzsol a kőfaragó, akár az ő szívét a sors. Van egy kislánya, hol ez ül a nyakában, hol az ínség. Bele-belevillan a Bakony, a Balaton, a Tapolca partja, ősz és tavasz nagy színjátékai s közben mint a farkasverembe esett cigány hegedül, hegedül, mert talán vannak még emberek, akik megmentik - a hegedűjéért.
S ez a hegedű megérdemli, hogy megmentsék érte! Erdélyi József költői nyelve sokízű és mélyről magyar...
Őneki sikerült először igazán a népdalból kinőtt, azzal rokon gazdagságú és rokon hangszínű műdalt teremteni. Egyéni értékein túl ez az ő kultúrtörténeti jelentősége. Ő az irodalom Kodálya. Vissza