Fehér László

Előszó

Utoljára tizenkét évvel ezelőtt, 1995 tavaszán dolgoztunk együtt Fehér Lászlóval, amikor a Ludwig Múzeum régi helyén, a Budavári Palotában mutattuk be Új képek címmel a kilencvenes évek első felében készült munkáit. Ezekre a fekete-fehér-szürke hármasra komponált képekre ma is nosztalgiával gondolok: a Velencei Biennálén nemzetközi feltűnést keltett sárga-fekete vásznak után ez volt a következő fontos esztétikai döntés Fehér László részéről. Azóta váltották egymást a festői korszakok és domináns színek, de a lényeg, az üzenet változatlan maradt a sok változásban: az emberi figura és a környezet bonyolult, érzelmileg összetett, látványában sokszor meghökkentő, egyszerre harmonikus és diszharmonikus kapcsolata. Az alap, a fotográfia - legyen régi családi fotó vagy a művész saját pillanatfelvétele - kiindulópont, eszköz a számára, melyet öntörvényűén használ fel. Az egyes korszakokat jelző sorozatok szervesen épültek egymásra, összetartja őket Fehér művészetre és életre vonatkozó filozófiája. Ezt kívánjuk most dokumentálni a kiállítással és a könyvvel, melyhez régi és új írásokból válogattunk.
Váltották egymást az elmúlt évtizedekben a Fehér László-kiállítások is, de most mégis időszerűnek tartja a Ludwig Múzeum, hogy egy meglehetősen ökonomikus válogatással mutassa meg az 1975 óta elmúlt harminckét év legfontosabb állomásait.
Fehér Lászlónak 1997 decemberében nyílt a bécsi Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien akkori székhelyén, a Liechtenstein Palotában az első és máig egyetlen retrospektív kiállítása. Most a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum is csatlakozik ehhez a maga eszközeivel. Vissza