Sorskérdéseink

Fülszöveg

Több száz kéziratot olvastam három évtizedes szerkesztői pályám alatt (meg utána is), de kevés olyan izgalmas és olyan igaz mű járt a kezemben, mint a Sorskérdéseink. A múlt század kilencvenes éveinek elején bizonyos értelemben rendszerváltás következett be Jugoszláviában, de - a kommunizmus bukásával egyidejűleg - az igazi demokrácia helyett a bolsevizmus és a nemzeti szocializmus egyfajta véres változata jött létre. Csak a 2000. évi választások után következett be olyan változás, amely bizonyos mértékben hasonlít a demokráciára. Persze a legsötétebb diktatúrában is lehet valamilyen módon igazat mondani irodalomban, publicisztikában egyaránt, de természetesen csak a teljes sajtó-, gondolat- és szólásszabadság teszi lehetővé azt, hogy a toll emberei szabadon, minden korlátozás nélkül megnyilatkozhassanak. A Magyar Szó vasárnapi rovata, a Sorskérdéseink nem jöhetett volna létre nemhogy a Kek Zsigmond-féle Magyar Szóban, de a Rehák-félében sem. A magyarság helyzetéről vagy egyáltalán nem lehetett nyíltan írni, vagy meg kellett hamisítani a valóságot. Vonatkozik ez arra az időre is, amikor Varga László, pláne amikor Erdélyi Károly volt' a főszerkesztő, de ha jobban meggondoljuk, még a Vébel-korszakban is több volt a tilalomfa, mint a szabad szókimondás lehetősége. A jelenlegi helyzet tette lehetővé, hogy publicistáink, értelmiségeink lelkük mélyéről szólaljanak meg. Ha sorra vesszük a Sorskérdéseink témáit, úgyszólván a vajdasági magyarság egész létproblematikája felrajzolódik előttünk. S ami a legfontosabb: nincs mellébeszélés, nincs szépítés, nincs elhallgatás. Mint ahogy, remélem, nincs elhallgattatás sem. Ezért történelmi jelentőségű ez a rovat, s még fontosabb. hogy anyaga kötetben is megjelenjék.
Örömmel vettem a kezdeményezést, a Magyar Szó legszebb hagyományainak szellemében született az a javaslat, hogy a Sorskérdéseink című rovatban megjelent tanulmányok, cikkek, hozzászólások anyaga könyvben jelenjen meg. A szerkesztőségben, megalakulása óta, több-kevesebb hatásfokkal él az az óhaj, hogy a hírlapírói tevékenységet egészítse ki időszerű füzetekkel, alkalmi kiadványokkal, könyvekkel. Ez a szándék a legkorábbi időkben a politikai brosúrák kiadásában nyilvánult meg. majd újabb igények kielégítése céljából, a folytatásokban közölt regények megjelentetésében is (John Steinbeck: Erik a gyümölcs, 1951; Erskin Caldwell: Júliusi forró napok, 1952). Ezekhez csatlakozott később egy-egy riportkönyv, tárcaválogatás, laptörténet közreadása. A tematikus naptárokat is ide sorolhatjuk. A tervezett kötet legközelebbi „szellemi rokona" a Magyar Szó 1990. évi Magyarok Vajdaságban című húszoldalas különszáma (szerkesztő: Sebestyén Imre) és Matuska Márton: Negyvenöt nap 44-ben című folytatásos közleménye (1990. október I 4.-1991. február 27 ), amelyet a Forum Kiadó azon melegében könyv alakban is megjelentetett (A megtorlás napjai, 1991). A Sorskérdéseink című rovat hónapokon át rendszeresen megjelent, nagy érdeklődést keltve, nyílt és rejtett vitákat gerjesztve, amelyek csak módjával gyűrűztek be a rovat hasábjaira. Néhány várt hozzászólás elmaradt, több beígért kézirat nem készült el, viszont szép számban jelentkeztek azok, akik nem tartoznak a politikai, közírói és szellem; elit első vonalába, ami végül is nagy nyeresége lett a rovatnak. Úgyszintén növelték a rovat jelentőségét, fontosságát a külföldi hozzászólók, illetve az átvett írások, nyilatkozatok. Ezek, egyrészt, mintegy jelezték, hogy a Kárpát-medencei magyarság újra és jobban egymásra talál, érdeklik egymás és az anyaország ügyei, másrészt pedig mutatja azt is, hogy őket is ott szorítja a cipő, ahol bennünket. Két egészen aktuális, folyamatban levő kérdés is „belefolyt" a rovatba: szépen érzékeltette (a napi hírekkel kiegészítve) a kedvezménytörvény jogszabállyá érését, bemutatta, hogyan lett a státustörvényből kedvezménytörvény, azaz „bizalomerősítő válságtörvény", ahogy Végei László megfogalmazta. Szemünk előtt zajlottak le a Forum végnapjai is (ugyancsak a napi hírekkel kiegészítve), továbbá a válságban nyomorgó Magyar Szó küzdelme a fojtogató erők ellen, amelyek olykor elterelték a figyelmet a lapkészítésről, akadályozták az oly szükséges megújulást. A kialakult eszmecsere, ha nem is lombosodott ki a kívánt ménékre, a szerkesztő munkáját dicséri. És persze mutatja azt is, hogy ilyenek vagyunk, ennyire tellett. Vissza