Magatartások

Fülszöveg

Fehér Ferenc kritikusi pályáját két történelmi évszám határolja, 1956 és 1968. Noha már 1855-ben és 1956-ban is - huszonkét-huszonhárom évesen - publikált néhány kritikát, de a forradalom után öt évig hallgatott. Kritikusi pályája így csak 1961-ben indult újra, ám az évtized végére a csehszlovákiai beavatkozás következményeképpen hamarosan le is zárult. Teoretikus munkát lehet végezni az asztalfióknak, de a kritika műfaja állandó kapcsolatot feltételez a nyilvánossággal: szilenciumok, rendőri zaklatások közepette, a közönségtől többé-kevésbé elzárva nem folytatható...
A műkritikus munkáját nem részleges tevékenységnek tekintette, hanem valamiféle egészre irányuló erőfeszítés részének, mint ahogy a műalkotások parciális természetét is tagadta. A formát a hegeli-lukácsi hagyomány szerint legmélyebb gyökereiben világnézetnek vagy - az ő kifejezésével - magatartásformának tekintette, a műalkotásokat olyan - a művészi hagyományokban, illetve az azokkal való vitában megújulásukban vagy megtagadásukban létrejövő - zárt formáknak, amelyek világ-felidéző, illetve világteremtő képességüknél fogva kapcsolatban állnak az Egésszel: a világállapottal...
Sajnálatos, hogy nem tudjuk, milyen kritikai következménye lett volna a teória átépítésének. De Fehér bírálatai a hatvanas évekből mégsem megbukott kritikák. Rendkívüli invenciója és gondolatgazdagsága maradandó értelmezéseket hozott létre, noha ma már nem gondolhatjuk, hogy az egyedüli adekvát értelmezést. A műalkotások, amelyekre érdeklődése irányult, ma is érdemesek az ébresztésre. Kritikusi beállítottsága, amely a műalkotásokban magatartásmintákat keresett, a kritikatörténet egyik legfontosabb hagyományához kapcsolódott, és minden szóbeszéd ellenére ma sem vesztette el aktualitását. Vissza