Előszó
A Felügyelet és büntetés, illetve a Tudás akarása (A szexualitás története I.), Michel Foucault e két műve, némileg rokon módon fejtik ki az „embertudományok" genealógiáját, mégpedig a hatalom...
Tovább
Előszó
A Felügyelet és büntetés, illetve a Tudás akarása (A szexualitás története I.), Michel Foucault e két műve, némileg rokon módon fejtik ki az „embertudományok" genealógiáját, mégpedig a hatalom genealógiájának részeként. Foucault szerint az „embertudományok" összefüggése a hatalommal töretlen és megmásíthatatlan, sőt „embertudomány" és hatalom kölcsönösen föltételezik egymást. Felmerül a kérdés, hogy mennyiben lehet kritikai egy ilyen genealógiai vizsgálódás, különösen annak tükrében, hogy Foucault szeretne leszámolni a marxista hatalomelméletekkel, amelyekből hagyományosan minden efféle kritika sarjadzhatott.
Foucault „embertudományokat" illető kritikája igen sokrétű, s e kritika során gyakran egymásnak ellentmondó álláspontokba is bonyolódik, mi több, néha a kritika ténye vagy lehetősége is megkérdőjeleződik. Ezért kísérletet kell tennünk, hogy szétválasszuk e rétegeket, illetve olyan értelmezéssel kell próbálkoznunk, amely egyértelművé teszi a kritika lehetőségét. Első megközelítésben azt mondhatjuk, hogy az „embertudományok" foucault-i elemzésének létezik egy episztemológiai-kritikai vonulata, amely tudománytalanságban marasztalja el e tudományokat, illetve létezik egy ettől némileg független genealógiai-kritikai vonulat, amely sokkal inkább a fennálló hatalom jellegzetességeire koncentrál, valamint azokra a jegyekre, amelyek a hatalomból születő „embertudományok" jegyeivé válnak.
A kritika e lehetséges aspektusai Foucault-nál nem válnak külön. A tudás akarásában például valamiféle „objektivitást" kér számon a szexualitás „embertudományain": némileg „pozitivisztikus" ellenvetésekről van szó, amelyekben az „embertudományok" konstruált mivolta, illetve „tények" iránti érzéketlensége játssza a főszerepet. Szerinte az „embertudományok" sohasem tehetnek szert igazi tudományosságra, s ezért minden esetben idézőjelet is használ említésükkor (sciences, „pseudosciences"). Az episztemológiai kritika esetében mindig nagy szerepet játszik az összehasonlítás a természettudományokkal, amelyek ez esetben az igazi tudományosság példáiként szolgálnak. így a természettudomány mint valami hatalmi konstrukcióktól ment tiszta tudományosság jelenik meg, az „embertudományok" kontrasztjaként, mely utóbbiakat tudománytalanságban marasztalja el, hatalomhoz kötődő és konstruált mivoltuk miatt...
Vissza