Előszó
Az olvasó olyan könyvet tart kezében, amely az 1990-es évek óta folyó kutatás eredménye. Egyelőre egyedülálló vállalkozás egy római tartomány teljes nyelvtörténetét monografikusán összefoglalni, a terület Kr.e. 15 körüli első meghódításától az utolsó területek Kr.u. 582-ben történt végleges elvesztéséig, de nem kétlem, hogyha e mű használhatónak bizonyul, rövidesen más tartományokra is megszületnek párjai. Célom a lehető legnagyobb teljesség volt, így a nyelvhasználat minden kérdését igyekszem szisztematikusan tárgyalni. Külön fejezet foglalkozik a forrásokkal, mondattannal, alaktannal, hangtannal és lexikával; szokatlan lehet, hogy a sorrend első ránézésre fordított: a mondattan kerül előre, ennek azonban több oka is van. Kevésbé érdekes, hogy a mondattan pannóniai kutatásában volt eddig a legnagyobb hiány; fontosabb, hogy csak a szövegekből és azok értelmezéséből tudunk kiindulni az elemzésben, így mindenképpen a források s aztán a szövegtan kívánkozik az elejére, s ezt logikusan követi a látszatra „fordított" tárgyalásmód.
Pannoniában természetesen a latinon kívül sok más nyelvet beszéltek, ezekről való kevés tudásunkat Id. a függelékben.
A könyv végén példatár tartalmazza a pannóniai nyelvi anyag értelmezéséhez leghasznosabb feliratos emlékeket. Ez nem felirattani, hanem nyelvészeti válogatás, s így nem pótolhatja azoknak közléseit, a CIL-t és egyéb corpusokat; még arra sem vállalkozhattam (terjedelmi okokból), hogy közelítőleg teljes irodalmat adjak, csupán a legfontosabb corpusokban való közlésüket idézem. Ugyanakkor magukat a feliratokat a jelenleg használatos legpontosabb, ún. leydeni jelrendszerben írom, hiszen a szövegek minél pontosabb rögzítése elengedhetetlen értelmezésükhöz. Kár, hogy a nyelvészeti munkák általában csak folyó szöveget hoznak, vagy ha epigráfiai jelölést alkalmaznak, az nem mindig pontos. Sőt, nyelvészeti célra a modern epigráfiai jelölés sem elég pontos: legfőbb hiányossága, hogy a nyelvhasználati sajátosság folytán hiányzó, betoldott, eltérő betűk jelölésére képtelen. Sajnos, a nemzetközi gyakorlatban elterjedt, hogy ezeket egyszerűen a kihagyott (éspedig többnyire rövidítés folytán kihagyott), betoldott, rontott betűk jeleivel jelölték, ami bizony nem felel meg a szerző eredeti szándékának. Ez a gyakorlat azonban szerencsére a múlté. 2005 szeptemberében Berlinben, a BBAW CIL III Workshopján a Pannónia-kutatók megállapodtak, hogy a nyelvi sajátságok miatt eltérő írásmódot nem jelölik. Nem nyelvészeti célú publikációkban talán fog átmeneti zavart okozni ez az eljárás, de úgy hiszem, itt, nyelvész olvasóimnak természetes és pontos olvasást tesz lehetővé. Részletkérdésekben kénytelen voltam önkényes jelölést is használni. 1) szükséges, hogy az időnkénti retrográd v. fejjel lefelé írt betűket is jelezzem, amire szintén nincs bevett jel: ideiglenesen azt a megoldást választottam, hogy a retrográd betűket felső a fejjel lefelé írt betűket alsó indexbe írom. 2) Verses szövegekben a megállapíthatatlan ritmusú részeket álló betűvel szedtem.
Természetesen az irodalmi forrásokban előforduló adatoknak is helyük lenne példatárban. Ez azonban a terjedelmet nagyon megnövelte volna, így erről le kellett mondanom; szerencsére Victorinus vagy az itinerariumok szövege minden kutató rendelkezésére áll. A tájékozódást még mutatók segítik a kötet végén (ezeknek összeállítása Fodor Krisztina munkája). Remélve, hogy Pannónia és bármely más terület latinságának sikeresebb kutatását könyvem is elő fogja segíteni
lectori salutem
Budapest, 2006. december 31.
a szerző
Vissza