Előszó
Azt beszélik Alfons Mucháról, a cseh festőről, hogy már kisdedkorában olyannyira elbűvölte a gyertyák fény- és árnyjátéka, hogy nyakába kötött ceruzájával előbb kezdett el rajzolni, mint járni....
Tovább
Előszó
Azt beszélik Alfons Mucháról, a cseh festőről, hogy már kisdedkorában olyannyira elbűvölte a gyertyák fény- és árnyjátéka, hogy nyakába kötött ceruzájával előbb kezdett el rajzolni, mint járni. Hasonló emléktöredék szolgálhatott Fehér Lászlónak is ösztönző, korai információ gyanánt, mely azután mélyen elraktározódva, valószínűleg nagymértékben
befolyásolta őt, a kontrasztokban gazdag képeket alkotó későbbi festőt. A fény és az árnyék - mint formai eszköz, ám egyszersmind mint tartalmi metafora - évtizedeken át elkísérte művészi útján. Az egymással kontrasztban álló világos és sötét színárnyalatokban
annak a kornak a személyes és társadalmi állapotleírása fogalmazódott meg, amelyben a
művek megszülettek.
Fehér László vonzódása a clair-obscurhöz talán összefügghet a fotográfiai eljárás iránti rajongásával, azzal, ahogyan a kameradoboz sötétjébe behatoló fény keletkezik.
Művészi tevékenységének kezdetétől fogva a fotográfiába helyezte bizalmát, benne találta meg világlátása hitelességének forrását. A fotográfia festészeti segédeszközként való alkalmazásának több jelentésszintje van nála. Egyfelől a gondolatban elképzelt kusza képek konkretizálódnak a meglévő fényképek kapcsán, melyek ily módon fogódzóként szolgálnak az átéltek felidézéséhez, a történések rekonstrukciójához. Másfelől a fénykép tényszerűsége nem más, mint egy immateriális koncepció nyoma, olyan nyom, amely a természetes világtól és annak vélt biztonságától mégis inkább eltávolít bennünket, semmint közelebb vinne hozzá. Ennek megfelelően Fehér megfestett és fényképre visszavezetett képe a reális képzetből levezetett fikció lenyomata és ugyanakkor egy múltbéli valóság emlékezetben való megőrzésének az eszköze is. A fotográfiai megbizonyosodás a művésznek nemcsak jogalapot ad a valósággaranciára, hanem erkölcsi támaszt is nyújt neki azáltal, hogy megmenti a művé átalakított emlékezetet és ezzel fontos, integratív feladatot lát el.
Fehér László festészetében mindmáig megmaradt a fotográfia kiindulópontnak, mindazonáltal döntő paradigmaváltás következett be az elmúlt években. Az újabb festmények már nem a családi fényképalbumban vagy másutt talált pillanatfelvételek alapján készülnek,
hanem saját maga készítette fényképek alapján, melyek így a jelen idő új dimenzióját hozzák létre.
Vissza