Különös karnevál

Előszó

Részlet:
Reggel hétkor Kata felébredt. Ez többnyire mindennap megtörtént. De hétköznapokon inkább kelletlenül, azzal az évek, sőt évtizedek óta megszokott közérzettel, hogy nincs meg a leckéje, ami az évtizedek folyamán időnkint készpénzt jelentett, mely nem volt meg, vagy kilót, amit tegnap is elmulasztott lefogyni, munkát, amit nem intézett el, egyszóval valami kínos apróságot, amit majd valahogy nyolc és tíz közt a kávéházban egy dupla fekete mellett helyre fog hozni. Katának az élet legtöbb problémájáról az volt a véleménye, hogy reggel, egy forró fürdő után és egy jő fekete mellett, ha pláne telefon is van a közelben, nem megoldhatatlan.
Ezt a meggyőződését tapasztalatokra alapította. Akkor reggel hét órakor, ezen a különös vasárnapon, mikor kivételesen ritka és csodalatos véletlenként arra a tudatra eszmélt fel, hogy úgylátszik ma megvan a leckéje, hisz a lapban benne van a panaszfelvevő irodáról szóló riportja és még a cenzúra se húzta ki belőle azt a néhány enyhén politikai természetű célzást, amit a lap ellenzéki természete minden jobb cikktől megkövetelt, - s melynek megírása újabb állomást jelentett írói pályáján, lévén Kata mindez ideig szigorúan, sőt szinte agresszíven politikamentes lény. Én specialista vagyok - szokta mondani védekezőn - nem muszáj feltétlenül mindenkinek az osztályok és fajok harcáról írni, még ma sem, még akkor se, ha nem ért hozzá. írhat az ember olyat is, amihez nem kell különösebb szaktudás, lásd a nemek harcát, és még azon belül is szűkebb tanterületemről, a ronda nők harcáról - mely nem szünetel tudvalevőleg egy percig se. Én a ronda nők dalnoka vagyok, - jelentette ki Kata egyszer annál a bizonyos kávéházi asztalnál, melynek állandó tagjává lenni egy ideig reménytelen ábránd volt számára, az igás nőké, akiknek nem tökéletes sem a csipővonala, sem a bokája, viszont gyönyörű lelkük van, minek következtében az urak feltűnő gyakran elhagyják őket s így ráérnek nőírók cikkeit olvasni. Vissza