Federico Fellini

Előszó

Amikor a hatvanas évek középén Rómában kezdtem dolgozni az Espresso című hetilapnál, szívesen hagytam hátam mögött a zajos fővárost a maga ünnepeivel, a kávéházakat a nyüzsgő teraszokkal, hogy az utolsó esti vonattal hazautazzam szippantani egyet a Genovai-öböl jódos levegőjéből, és bámulni a távoli Portofinói hegy fenséges körvonalait. Hogy kigyógyítsanak a honvágyból, ami a kiküldetésben lévő genovaiakat oly jellemzően elfogja, 1976 egy nyári estéjén két munkatársam elcsalt egy ünnepségre, amely érdekesebbnek és eredetibbnek ígérkezett minden addig elutasított meghívásnál: a Casanova forgatásán a felvevőgép karjának utolsó átfordulása alkalmából rendeztek mulatságot a Cinecittában.
Vissza

Fülszöveg

Rita Cirio 1992 januárjától 1993 nyaráig készítette azt az interjúsorozatot, amely végül a világhírű rendező, Federico Fellini utolsó vallomása lett.
Hosszú pályájának összegzése ez a könyv: a gyermek Fellini első színházi és moziélményeit, egy mára már letűnt világ személyiségeit megidézve vezet vissza művészetének meghatározó indíttatásaihoz, melyek egész pályáját végigkísérték. Az oldott hangvételű, kötetlen, olykor csapongó beszélgetések érzékletes képi élményt is nyújtanak, s bepillantást engednek az alkotás folyamatába, amelynek lényege éppen a vizualitásban rejlik: így válik érthetővé, miért volt Fellini számára a szereplőválogatás vagy inkább az "arcválogatás" a legfontosabb, az egész filmet eldöntő, egyben legnagyobb örömmel és kíváncsisággal végzett "szertartás"; miért szabadult meg fokozatosan a hagyományos forgatókönyvnek a film egészét, egységességét szétszabdaló munkamódszerétől; miért engedett egyre nagyobb teret a forgatások során a véletlennek; s miért kérte hivatásos és képzetlen színészeitől, hogy fenntartások nélkül, az ő rendezői intuícióira hagyatkozva, természetes önmagukat adják, belülről kibontva az általa képzeletben és rajzokban megálmodott figurákat.
Az öntörvényű, csupán egyetlen lehetséges munkamódszert magáénak elfogadó rendező a fény mindent kifejező, mindenekfölött meghatározó voltát; smink, jelmez, díszlet elválaszthatatlan egységét hangsúlyozza. A rendezői mesterségben - mely számára elsősorban a festő látásmódjával rokon - mint életformában teljesíthette ki transzcendens élményekre való fogékonyságát, valósíthatta meg gyermekkora álmait, s élhette meg a mindig vágyott benső szabadságot.
Rita Cirio, az Espresso című hetilap újságírója az építészdiploma megszerzése után a Bolognai Egyetemen Umberto Eco munkatársa lett. A francia és lengyel irodalomról, a revüszínházakról, a kortárs olasz színjátszásról írt elméleti munkáival, dramaturgiai és fordítói tevékenységével, számos tanulmányával és interjújával vált az olasz színház- és műkritika elismert alakjává. Vissza