Fecskét látok, szeplőt hányok

Előszó

A hosszú lábú, piros csőrű gólya mellett a magyar nép legkedvesebb madarai biztosan a fecskék. Csicseregnek az eresz szélén, takaros fészket építenek az istálló gerendáján, kapkodják a legyeket a legelő jószág körül, de megjelennek a nagy lakótelepeken is, ahol az erkélyek szögleteibe építik fészküket.
Valamikor a falusi ember örömmel fogadta, szerencsének tartotta, ha fecske telepedett meg a ház eresze alatt, az istállóban vagy a présházban. Külön nyílást is vágtak az ajtóra, esetleg az egyik kisablakot nyitva hagyták, hogy a fiait etető madár szabadon repülhessen ki és be.
De megfordult a fecskék sorsa. EGyre több hírt kapunk arról, hogy leverik a tojásokkal, fiókákkal teli fészkeket. Másutt nagy, zörgő nejlonlepedőket terítenek az eresz aljára, nehogy a tavasszal visszaérkező madarak megtelepedhessenek, sőt légpuskákkal is lövöldöznek a dróton csicsergő fecskékre. Meg sem fordul a fejükben, hogy nemcsak a szárnyaszegetten aláhulló madarat gyilkolták meg, hanem a fiókáit is. Valahol egy, az eresz alá vagy az istálló gerendájára rakott fészekben a kis ólomgolyó talált, a szülő nélkül maradt árvák nyomorultul éhen vesznek majd.
A mai modern világban sok minden megváltozott a falusi portákon. Pöfögő traktor váltotta fel a vidáman nyerítő lovakat és a békésen kérődző ökröket, aratógép dolgozik a rendet vágó kaszák helyett. Vissza