Lúdas Matyi

Előszó

Jámbor Olvasó!

E munkácskának ki legyen szerzője, ha kérded,
Nem tudom: a 'bizonyos, hogy az én kezeimbe csak így jött
Név nélkűl; nekem egy szomszédom hozta az Erdő-
Hátról, vagy honnan, hogy jó lesz rajta nevetni
Majd borozás közbenn. Igaz is: mert rajta nem egy-két
Vidám estvéket tölténk; még Marci kanász is,
Aki nagy Á-t se tanúlt soha, sokszor majd megütötte
A guta, úgy röhögött: No ilyet soha gazd'uram, úgymond,
Még a hetvenedik nagyapámnak lelke se hallott.
Be'furcsán perdűl; pedig a sor vége nem úgy megy
Mint a nótában szokták. Osztán meg akárki
Írta uram! de gonosz csontnak kell lenni, ugyancsak
Tudja mikíp szokták. Így ítélt Marci tudatlan
Fővel; mások még több szépet láttak ezen kis
Munkában, de kivált a többek közt, nekem a sok
Körmönfont magyaros szóllás formája, meg a nagy
Könnyűség, elmés lelemény, természeti festés,
Mellyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe
Úgy megtetszettek, s egyszersmind Döbrögi úrnak
Példátlan példás megjobbúlása is egybe
Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint Matyi, én is
Háromszor tettem fogadást, hogy közrebocsátom
A fúrfangos eszű Lúdas Matyi tetteit, és már
Szükség, hogy szavamat telyesítsem, mint magyar ember.
Ebből áll az egész dolog, amit mondani szükség
Vólt, legalább annak véltem. Most útra bocsátom
A Matyit, országot hadd menjen látni; ne féljen
Döbrögi úr, mert ő már többször nem veri ám meg. Vissza