Fáy Lóránt emlékkiállítása (1906-1945)

Előszó

Negyven éves sem volt, amikor egy bomba kioltotta életét. Életművének nagy része elpusztult és a háború után eltelt évek sorsdöntő eseményei feledtették velünk munkásságát. Most az a nehéz feladat hárul reánk, hogy a kevés megmaradt mű felkutatásával és bemutatásával felidézzük a kortársak és pályatársak által nagyraértékelt koloristát, aki élvezettel kereste és mély érzelmi tartalommal töltötte meg a tiszta színek ragyogó frissességét, a forró színcsoportok találkozásait vagy a hideg és hűvös színek egymásbafonódó halk dallamait.
A két világháború közötti fiatal művészgenerációhoz tartozott, tehetségére már a főiskolán fölfigyeltek. Csók István tanársegédje volt. Egy-egy korszakának bemutatásakor művészete mindig sokoldalú elemzést kapott a műkritikusoktól, akik találóan utaltak forrásaira, figyelték kísérleteit, örültek fejlődésének. Lázár Béla így írt róla első gyűjteményes kiállítása alkalmából: "Sem az akadémia, sem Csók művészete, sem az impresszionista múlt, sem az expresszionista ma, semmi sem érdekli. A Csontváry-csuda inspirálta... megnézte mivel hozza ki alakjainak álomszerűségét, hogyan rakja fel a színeket, ezeket a világító színeket, melyekben misztikus csend ég." Színharmóniái posztimpresszionisták. Ebben a korai periódusában a katalógus tanúsága szerint távoli tájakra álmodta magát, elhagyott városokba, különös parkokba, kertekbe. "Vízhordó leány"-a mintha az ótestamentum sivatagjain járva igyekeznék Jákob kútjához. Vissza