Mithradates kincse

Előszó

Részlet a kötetből:

"Odakünn nagy csend van. A kis német egyetemi városra ráfeküdt a sötétség és az utcák világítását itt nem találják helyénvalónak. Valószínűleg ugy vélekednek, hogy minden rendes ember nyolc után úgyis odahaza van, a korhelyeknek pedig nem jár különös előzékenység. És a rendes emberek nyolc után csakugyan odahaza ülnek. Én is. Mert én is rendes ember vagyok, akinek meg kell becsülnie azt a kitüntetést, hogy a polgármester ur leányai is nála veszik francia leckéiket. Ó én nagyon rendes és csendes ember vagyok. A rendőrség mostanában ismét figyelmes és sok minden után érdeklődik, ugy mondják, Metternich mindenre kíváncsi. Én hozzám jöhetnek. Akkor is, ha nem vagyok otthon. Megvizsgálhatják az irataimat, a könyveimet: nem fognak semmit sem találni, ami ellen Metternichnek kifogása lehetne. Husz esztendő óta lakom ebben a rendes és tiszta északnémet városban és mindig ugy viselkedtem, amint azl egy jóravaló francia nyelvmesterhez illik, aki Racinet és Corneillet olvassa a szépreményű hajadonokkal. Meg kell becsülnöm azt a jóakaratot, amellyel itt még a legelőkelőbb emberek is bánnak velem. Hiszen maga a kiválóan tudós egyetemi tanár, Walter Vulpius is igénybe veszi olykor szerény tudásomat, igaz, hogy nem a francia, hanem a görög nyelv terén. Fiatal koromban foglalkoztam ezzel a nyelvvel és Vulpius tanár ur csak a múltkor mondotta, hogy határozottan sok érzékem van a tudományos munkádhoz. Igen, - igy mondotta - sok érzékem van. Sőt azt is kilátásba helyezte, hogy az egyetemi könyvtárban állandó munkát fog adni, amikor is az ő számára fordithatom majd a byzánci irókat, akiknek különös fordulatait ő eddig nem méltatta figyelmére és ezért nem érti. Ha az embert hatvanéves korában ilyen kitüntető pozició csalogatja... óvatos lesz és nem akar semmivel sem kellemetlen feltünést okozni." Vissza